Lépjen kapcsolatba velünk

Pénteken sorsdöntő ütközetet vív hazai környezetben a QHB-Eger férfi kézilabda csapata

Qhbkozonseg

Pénteken sorsdöntő ütközetet vív hazai környezetben a QHB-Eger férfi kézilabda csapata

Ez a cikk több, mint 2 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pénteken sorsdöntő ütközetet vív hazai környezetben a QHB-Eger férfi kézilabda csapata. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban 18 órai kezdettel a Fejér B.Á.L.-Veszprém együttese vendégeskedik.

A legutóbbi Ferencváros elleni sikerrel megnyílt az út a bennmaradás felé. A győzelem legfontosabb hozománya, hogy ismét saját kezébe vette sorsát Tóth Edmond legénysége. Két meccse maradt hátra a pontvadászatból az Egernek, amelyeken legalább három pontot kell szereznie ahhoz, hogy biztosan elérje célját. Más forgatókönyvek is léteznek, de ezekről most ne írjunk, mert végtelennek tűnő kacifántos matematikába mennénk bele.

Papíron még négy csapat nem biztosította be a bennmaradást, ezek között vagyunk mi is. Pénteki ellenfelünknek már teljesen mindegy a kimenetel, hiszen ők menthetetlen kiesői az első osztálynak. Ellenük kötelező a győzelem. Emlékeink nem túl derűsek velük kapcsolatosan, ugyanis két győzelmük közül az egyiket éppen ellenünk szerezték. A visszavágás most mindennél fontosabb. Ha megvan a győzelem, akkor már könnyebb lesz a matek is. A lelkes egri publikum támogatására is óriási szükség lesz, bár az igényes és népes szurkolósereg – a csapattal együtt – átérzi a pénteki összecsapás jelentőségét. A soron következő hétvégén nem kell a rivális csapatok eredményeit figyelnünk, hiszen a mezőny további szereplői legközelebb csak jövő szerdán lépnek pályára – írja az agriasport.hu.

Férfi kézilabda NB I., 26. forduló
Kemény Ferenc Sportcsarnok, 2024-05-10 (péntek) 18 óra
QHB-Eger – Fejér B.Á.L.-Veszprém

Játékvezetők: Nagy F., Turóczy J.

Helyzetjelentés az alsóházból: 10. HSA NEKA (az összes meccsét lejátszotta már) 17 pont, 11. Carbonex-Komló (már csak az Egerrel játszik otthon) 16 pont, 12. PLER-Budapest (utazik még Balatonfüredre, majd fogadja a Csurgót) 16 pont, 13. QHB-Eger (Fejér B.Á.L. otthon, majd Komló idegenben) 15 pont, 14. Fejér B.Á.L.-Veszprém (már kiesett az NB I-ből) 4 pont.
Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

Fotó: Lénárt Márton

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL