Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erik, Alexandra

Sötét
Fény

Elhunyt Nagy Ervin filozófus, újságíró

D173ef0998134e048459f30c7c9a36c6

Elhunyt Nagy Ervin filozófus, újságíró

Ez a cikk több, mint 1 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A politikai elemző 47 éves volt.

Szombaton, életének 48. évében elhunyt Nagy Ervin filozófus, újságíró, a Mandiner munkatársa.

Nagy Ervin tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 2003-tól aktívan politizált, 2005–2006-ban főszerkesztő-helyettese volt a Kárpát-medencei Magyarok Lapjának.

Alapítója, alelnöke, majd választmányi elnöke volt a Jobbiknak. 2006-ban a Harmadik út – MIÉP–Jobbik szövetség képviselőjelöltjeként indult a XII. kerületi választókörzetben. A pártból 2008-ban több alapítótársával együtt kilépett, mivel nem értett egyet az irányvonalával.

Nagy Ervin a XXI. Század Politikai Intézet kutatója, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem filozófia tanszékének előadója is volt. Szerzője A liberalizmus illúziói könyvnek, valamint az Omladozó téveszmék című esszégyűjteménynek. Társszerzőként közreműködött a Tiszta szívvel 1956-ban című kötet kiadásában.

Három gyermeke született. Erdélyi árvaházak kitüntetett anyagi támogatója volt.

2010 óta rendszeresen publikált a Magyar Hírlap, a Pesti Srácok, valamint a Mandiner hasábjain. 2018 óta a Hír TV vitaműsorainak állandó szereplője, 2024-től a Mandiner újságírója volt.

Mandiner

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.