Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erik, Alexandra

Sötét
Fény

Itt a bejelentés: újabb termékekre terjedhet ki az árrésstop

Bevasarlas

Itt a bejelentés: újabb termékekre terjedhet ki az árrésstop

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

 Már korábban is felmerült az árréscsökkentés nem élelmiszerekre történő kiterjesztése.

A magyar kormány 2025 márciusában vezette be az árrésstopot több alapvető élelmiszerre. A határozat értelmében a boltoknak az érintett termékekre (tojásra, étolajra, cukorra, krumplira, tejre, csirkemellre, sertéscombra és lisztre) legfeljebb 10 százalékos árrést szabad felszámolniuk. A kabinet a döntést azzal indokolta, hogy ez elősegíti az élelmiszer-infláció csökkentését.

Nagy Márton legújabb Facebook-videójában elmondta, már felmerült az árréscsökkentés nem élelmiszerekre történő kiterjesztése, amit a lakossági piperecikkere azért terjesztenék ki, mivel szavai szerint ezek a termékek is jelentősen befolyásolják az inflációt. A tárcavezető szerint az elmúlt időszak áremelkedéseiben ezek fontos szerepet játszottak. 

Akár 30 százalék feletti árrések is vannak”

 – kiemelte, majd hozzátette: a mindennapokban használt olyan termékekről van szó, mint például a mosószerek és a mosogatószerek, tusfürdők, babaápolási szerek, pelenkák.

Majd végül hozzátette a nemzetgazdsági miniszter, hogy ebből kiindulva az ezeket forgalmazó boltokra is ki lesz bővítve a szabályozás.

Megemlítette, a DM, a Rossmann, a Müller üzleteket, de alapvetően minden, az árréscsökkentés hatálya alá eső terméket árusítóra érvényes lesz az intézkedés. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.