Lépjen kapcsolatba velünk

Rekordszámú jelentkező a Mathias Corvinus Collegium programjaira – meghosszabbított jelentkezés az Egyetemi Programra

MCC

Rekordszámú jelentkező a Mathias Corvinus Collegium programjaira – meghosszabbított jelentkezés az Egyetemi Programra

Ez a cikk több, mint 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Rekordszámú fiatal jelentkezett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó programjaira.

A középiskolások, egyetemi hallgatók és általános iskolások számára is elérhető képzések iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért az MCC úgy döntött: meghosszabbítja az Egyetemi Program felvételi időszakát, így augusztus 4. éjfélig lehet jelentkezni a programra.

Még el sem dőltek a ponthatárok, máris több százan jelentkeztek

Az Egyetemi Program Juniorképzésére – amely a szeptembertől az egyetemi tanulmányaikat megkezdő fiataloknak szól – úgy jelentkeztek rekord számban a diákok, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárok csak július 23-án derülnek ki. Ez is azt mutatja, hogy egyre több fiatal dönt úgy: már most biztos alapokra helyezi szakmai fejlődését.

Az MCC Egyetemi Programja térítésmentes, és az egyetemi tanulmányok mellett végezhető. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok a legkiválóbb hazai és nemzetközi oktatóktól tanuljanak, és részt vehessenek nemzetközi ösztöndíjakon, tanulmányutakon – többek között Oxford, Cambridge, valamint ázsiai és amerikai egyetemek bevonásával. A képzés emellett összetartó közösséget épít, tanulmányi ösztöndíjat, valamint ingyenes lakhatást is biztosít a hallgatóknak.

Az MCC az Egyetemi Programot hét nagyvárosban működteti: Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden, valamint Kolozsváron. Jelentkezni azoknak lehet, akik szeptembertől ezen városok valamelyikében, nappali tagozaton kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat. Részletek: https://ep.mcc.hu Jelentkezés: https://tar.mcc.hu/felveteli

Dübörög a Középiskolás és a Fiatal Tehetség Program is

Az MCC középiskolásoknak szóló programja, a Középiskolás Program (KP) is rendkívül sikeres évet zárt. Az elmúlt hónapban lezárult jelentkezési időszakban több száz fővel emelkedett a jelentkezők száma a tavalyi évhez képest. Összesen mintegy 2000 diák nyújtotta be jelentkezését a programra a Kárpát-medence különböző pontjairól.

Hasonlóan erős érdeklődés mutatkozott a legfiatalabb korosztályt célzó Fiatal Tehetség Program (FIT) iránt is, amelyre az általános iskola 4. osztályát elvégző tanulók pályázhattak. Átlagosan négyszeres-ötszörös túljelentkezés mellett közel három és félezren adták be jelentkezésüket a programra. A magyar városok közül Budapesten, Szolnokon és Szegeden volt a legtöbb érdeklődő, kétszáz közeli jelentkezővel. Erdélyben és Kárpátalján pedig városonként jóval meghaladta a jelentkezők száma a kétszáz főt. Egerben a Fiatal Tehetség Programba több, mint háromszoros túljelentkezéssel adták be az érdeklődésüket a következő tanévre az általános iskolások. A középiskolások pedig szintén nagy számban mutattak érdeklődést Eger városában. Az MCC egri képzési központjában, a Széchenyi utca 58. szám alatt az elmúlt tanévben közel 100 diák vett részt a különböző tehetséggondozó programokban. Ezt a számot pedig a következő tanévben jelentősen növelni kívánják. Szeptembertől Egerben egyrészt folytatódik a 9-12-ig osztályosok számára kínált Középiskolás Program, valamint a már meglévő hatodik osztály mellett elindul az új ötödikes Fiatal Tehetség Program és ennek az úgynevezett Klub változata is, ahová szintén általános iskolásokat várnak majd.

Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó hálózata

Az MCC 1996 óta működik, mára a térség legnagyobb tehetséggondozó intézményévé nőtte ki magát. Programjai az általános iskolától a felnőttkorig nyújtanak közcélú, ingyenes, magas színvonalú képzéseket. Az MCC célja, hogy a hagyományos iskolai és felsőfokú oktatást kiegészítve interdiszciplináris szemléletű, gyakorlatorientált és nemzetközileg versenyképes tudást biztosítson hallgatóinak.

Jelenleg mintegy 7800 diák tanul az MCC-ben, 31 képzési központban szerte a Kárpát-medencében. A szeptemberi beiratkozás után ez a szám várhatóan 8000 fő fölé emelkedik.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.