Teltházas pedagógus konferenciát szervezett az MCC egri képzési központja, Dr. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, főiskolai tanár előadásával.
Füleczki István az MCC Heves vármegyei regionális képviselet-vezetője köszöntőjében elmondta, hogy félévente egy-egy konferenciát szerveznek a pedagógusoknak, hogy azok, akikre sok diák van bízva is kapjanak új ötleteket és tudjanak feltöltődni.

A több szekcióból tartó előadáson a pedagógusok megtanulhatták, hogy a „majd később és a halasztjuk holnapra kifejezések törlendőek a szókincsünkből, ha erőt akarunk meríteni a mindennapokhoz és a ránk bízott diákok neveléséhez- közölte a neves szakember.
Majd hozzátette, hogy „a mindenkit körülvevő tartós stresszt csak a társas intelligencia fejlesztésével tudjuk elviselni”. Ehhez pedig élő, és nem virtuális kapcsolatok kellenek.

Pécsi Rita azt is kifejtette, hogy „a kapcsolati készségünket kell fejleszteni, de ehhez szükséges az, hogy ne azt keressük ami elválaszt, hanem azt ami összeköt”. Hiszen amikor két ember egy diák és egy pedagógus, vagy bármilyen más reláció találkozik, akkor természetes, hogy a különbözőségek is találkoznak, azonban felfedezni a másikban a jót, a társat, a segítőt vagy éppen a diákot, akit vezethetünk, igazi öröm-találkozás. Ezekből a kapcsolódásokból fejlődik ki az igazi élet és lesz teljes az emberi lét. A szakértő szerint „szükség van az együtt nevetésre, a közös éneklésre és az együtt való mozgásra, a családban és az iskolákban is, mert ezekből a közös tevékenységekből lesz közösség”.
„A pedagógus maga kell, hogy példát mutasson a diákoknak arra, hogy vágyik a közösségre, mert senki sem sziget és egyedül nem megy, de közösségben, egymást segítve mindenre képesek vagyunk”
– fogalmazott a neveléskutató.
Majd azzal folytatta, hogy „a legtöbb érdekességet a másik ember hordozza önmagában”, ezért kell kíváncsian hozzáállni a másikhoz, beszélgetni vele, keresni az ő társaságát. Mindezt ne halogassuk, hanem a jelenben éljünk ás ne arra várjunk, hogy elálljon az eső, hanem tanuljunk meg az esőben boldogan táncolni. Szükségünk van arra, hogy legyenek „te-kapcsolataink”, vagyis olyan személyek az életünkben, akiket azonnal, mindig kereshetünk és akik biztatnak bennünket. A pedagógus ilyen személy. Erre kapott hivatást és ez teszi boldoggá.
„Hiszen minden ember boldog akar lenni és nem csupán boldogulni akar”
– zárta gondolatait a szakértő.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!