Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Valéria

Sötét
Fény
Img 2445

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

November 29. napja, szombat van. Jó reggelt, Eger! Lássuk milyen fontosabb információkkal indul az ősz utolsó hétvégéje.

2025. november 29., szombat


IIyen idő lesz hétvégén

Ma főként az ország keleti, délkeleti felén erősen felhős vagy borult, másutt közepesen felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, illetve délután az Északnyugat-Dunántúlra érkezhet zártabb felhőzet. A délkeleti, keleti tájakon elszórtan kisebb eső előfordulhat. A légmozgás gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. 

Vasárnap főként hazánk keleti harmadán, felén felhős idő várható, nyugatabbra viszont napos, valamint tartósabban párás, ködös területek is előfordulhatnak. Az ország keleti harmadán néhol kisebb eső kialakulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Hajnalban -6, +4, kora délután általában 4, 10 fok között, a tartósabban ködös helyeken néhány fokkal ez alatt valószínű a hőmérséklet. 

Egerben ma reggel 0, 1 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük


Névnap

Taksony, Brenda, Ilma, Filoméla, Filoména, Rápolt

A Taksony név eredete és jelentése

A Taksony ősi magyar eredetű férfinév. Jelentése vitatott, egyes nézetek szerint elégedett, jóllakott, mások szerint vad, féktelen, szilaj.

A Taksony név jellemzése

Keményen meg kell küzdenie mindenért, és bár sok csapás éri, nem adja fel. Kitartásában rejlik a sikere titka.

A Brenda névnap jelentése és eredete

A Brenda női név eredetileg angol névként terjedt el, azonban a germán nyelvcsaládra vezethető vissza. Jelentése harc és kard.

A Brenda név jellemzése

A tulajdonosának az élete nem lesz problémáktól mentes. Azonban olyan akaraterővel lesz megáldva, ami segít neki a legnehezebb problémák megoldásában is, és mindig fel fog állni a földről. Megküzd mindenért, és sosem fogja feladni. 

Kutya névnap:

Eddie, Eddy

Cica névnap:

Edi, Elza

Hörcsög névnap:

Musu

Születésnaposok

1849 – Sir John Ambrose Fleming brit fizikus, az izzókatódos cső feltalálója († 1945)

1898 – Clive Staples Lewis brit író, irodalomtörténész, teológiai író, a Narnia krónikái szerzője († 1963)

1952 – Csuka Mónika Máté Péter-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző

1966 – Olvasztó Imre gyermekszínész, az Indul a bakterház című film Bendegúzaként vált ismertté († 2013)

1967 – Náray Erika magyar színésznő

Ezen a napon történt

1223 – III. Honoriusz pápa jóváhagyja és engedélyezi az Assisi Szent Ferenc által az előző évben megalapított Ferences rend működését.

1320 – I. Károly (Róbert) magyar király Bártfa városa számára telepítési kiváltságlevelet adományoz.

1780 – Trónra lép II. József német-római császár, magyar és cseh király (Kalapos király).

1899 – Megalakul az FC Barcelona.

1929 – Richard Evelyn Byrd és társai (Balchen, June, McKinley) elsőként repülnek át a Déli-sark fölött, Byrd 1928-ban elhunyt főpilótájáról, Floyd Bennettről elnevezett hárommotoros gépükkel.

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Orbán Viktor: azért utazok Moszkvába, hogy biztosított legyen Magyarország energiaellátása
Közmeghallgatást tartott az önkormányzat – fontos lakossági ügyek kerültek napirendre
150 milliós fejlesztés az egri urológián — korszerű műszerek a betegek szolgálatában
Forgalmi sávlezárás a Vörösmarty utcán ivóvízhálózati hibajavítás miatt

✨ A hétvégi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)


Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.