Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Konstantin

Sötét
Fény

Forgalomkorlátozás és vízhiány is lehet a Vörösmarty úton

Vizmu

Forgalomkorlátozás és vízhiány is lehet a Vörösmarty úton

A Heves Megyei Vízmű Zrt. folytatja az ivóvíz bekötővezetékek cseréjét Egerben, a Vörösmarty úton. A munkálatok miatt forgalomkorlátozásra, időszakos nyomáscsökkenésre és vízhiányra is számítani kell.  

A társaság tájékoztatása szerint a 25-ös főút egri átkelési szakaszán, a Rózsa Károly és a Petőfi Sándor utcák között már elvégezték az ivóvíz bekötővezetékek és a tűzcsapok cseréjét.

A tervek szerint – az aszfalt beszerezhetőségétől függően – május 22-én, pénteken végzik el az aszfaltozást, ezzel helyreállítva a munkaterületet. Ezt követően, a pünkösd utáni első munkanapon, május 26-án, kedden visszaáll az eredeti forgalmi rend, majd a munkavégzés a Vörösmarty utca további szakaszain folytatódik.

A munkálatok a Rózsa Károly és Csiky Sándor utca között, valamint a Petőfi Sándor út és a Bethlen Gábor utca között zajlanak majd. A munkaterületeken az út dél felé vezető oldalán két közlekedési sávot lezárnak, a forgalom pedig egy-egy sávon haladhat.

A Petőfi Sándor és Bethlen Gábor utcák közötti buszmegállót időszakosan lezárják.

Az ivóvíz bekötővezeték cseréje során időszakos nyomáscsökkenésre, illetve vízhiányra kell számítani. A vízmű tájékoztatása szerint az ideiglenes ivóvízellátást lajttal biztosítják.

A munkavégzés várhatóan június közepéig tart.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.