Lépjen kapcsolatba velünk

Újabb sokkoló vereség

170430 nöi kezilabda kfsc6

Újabb sokkoló vereség

A negyvenkét kapott találat új negatív csúcs, a Szent István SE elleni hazai szezonzárón pedig zsinórban a harmadik vereség is összejött.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A negyvenkét kapott találat új negatív csúcs, a Szent István SE elleni hazai szezonzárón pedig zsinórban a harmadik vereség is összejött.

Nem kezdett jól az Eszterházy KFSC, három perc alatt máris 4-1-es hátrányba került. Elég nehezen akart belejönni a játékba a házigazda, de egy kis idő múltán legalább a támadójáték már kezdte régi önmagát idézni. Nem úgy a hátsó alakzat. Már az első félidőben rengeteg gól született (többnyire vendég), ami megelőlegezett egy sok találatos meccset – olvasható a klub honlapján.

A fővárosiak a szintén bekapott sok gól ellenére is tartani tudták az egriek legnagyobb veszélyforrását, Sári Barbarát, aki a tizenkilencedik percben tudott először eredményes lenni. A szünetben mindennel együtt mínusz háromnál tartottunk, de a mérkőzés még korántsem ment el.

Archív Fotó: EH

Hátul viszont mindenképp tenni kellett volna valamit, hogy ne legyen átjáróház a védelem. Elég nehéz elképzelni annak, aki nem látta az összecsapást, de a SZISE Kispestről kettős igazolással visszajátszó átlövője, Szerző Regina tizenkilenc gólig jutott, úgy, hogy még a meccs végén harmadik kétpercesét is összeszedte.

Ez a körülbelül ötvenöt perc (valójában a három kiállítás miatt ennél kevesebb játékidő) azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az egriek felismerjék, bizony ki kellene venni a játékból a fekete mezesek elsőszámú gólfelelősét. Hiába, a több kipróbált védekezési elem mellett ezt a „trükköt” nem sikerült elővenni.

Ettől függetlenül is visszajött a remény, nem is egyszer, mint ahogyan a szurkolótábor is megérkezett a második játékrész nyolcadik percében. A hirtelen megjelenő kiváló hangulat pedig egyértelműen jót tett a mieinknek, nem is csoda, hogy a vendég szakvezető, Győrffy János körülbelül a játékrész közepénél már harmadik időkérését is kikérte.

Ekkor jogosan gondoltuk azt, hogy sok hűhó semmiért, mert a második félidőben a csapatát a hátán húzó Scheffer Zsanett tizenegyedik találatával ismét döntetlen állást mutatott az eredményjelző (32-32), a következő támadás után, Lányi Gabriella betörése pedig már vezetést ért. Először a meccs folyamán.

Csakhogy amikor már mindenki kezdte azt hinni, a nehezén túl vagyunk, és innen már a lélektani előny is itt van, akkor jött az újabb csavar. A Szent István ismét váltani tudott, ami pedig 39-35-ös vezetést eredményezett a számára. Hegedűs Tibor rögvest időt kért, és úgy tűnt, még innen is lehet visszaút, de mínusz egynél közelebb már nem sikerült megérkezni.

A találkozót végül már a közönséggel is összevesző Tápai Szabina találata döntötte el, még tovább lökve ezzel az Eszterházy KFSC-t az úgy tűnik, a mélységét tekintve, az alját még mindig nem látható szakadékba. A Pénzügyőr viszont megtette azt a szívességet, hogy kikapott a Pilisvörösvár vendégeként, vagyis jó hír is jutott mára, ötödik helynél már nem zárhat rosszabbul a társaság…

Eszterházy KFSC – Szent István SE 40-42 (19-22)

A további részletekért kattintsatok az eszterhazykfsc.hu oldalára!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.