A félidei háromgólos vezetés követően, végül nyolc találattal vágott vissza a Pénzügyőrnek őszi veresége után az Eszterházy KFSC.
Szokatlan időpontban játszhatta a szezon utolsó mérkőzését az Eszterházy KFSC felnőtt csapata, a Pénzügyőr SE otthonában rendezett találkozó ugyanis délelőtt tizenegy órakor kezdődött – olvasható a klub honlapján.
Nem csak ez volt szokatlan dolog, hanem az is, hogy az egrieknél Bocsi Szonja is a kezdő hetesben kapott lehetőséget, igaz, csak védekezésben, támadásban Lányi Gabriella foglalhatta el a jobb kettes pozíciót. Ami még mindenképp ide kívánkozik, hogy Molnár Nikolett, Grünfelder-Tóth Alexandra, valamint Mészáros Dorina sérülése miatt csak a lelátón foglalhatott helyet.
A találkozó aztán elég szoros csatát hozott (legalábbis az első félidő), már rögtön a legelején látni lehetett, hogy nem nagyon fog egymástól elszaladni egyik csapat sem. Sokáig így is történt, fej-fej mellett haladtak a felek, mígnem a félidő hajrájában egyszer csak ellépett a vendég gárda.
Féltávnál tehát plusz háromnál tartottunk, és mint utóbb kiderült, innentől indult be igazán a gépezet.
A térfélcsere után is megmaradt legalábbis az egri dominancia, hátul pedig egyre több fővárosi támadást sikerült kivédekezni. A játékrész felére aztán már elég komoly különbség alakult ki, az ötvenedik minutumban érkező hazai időkérésnél már 20-28-nál tartottunk. Gyakorlatilag ezzel el is dőlt az ütközet, nem történt már semmi különös az utolsó percekben, a végére pedig maradt a közte nyolc, ezzel pedig a nem túl jól sikerült szezont legalább szépen zárták a lányok.
Hegedűs Tibor a mérkőzés végén a következőket nyilatkozta:
– Végre nem góllövőversenyt rendeztünk, hanem figyeltünk a védekezésre. Jobban egyensúlyban volt a támadásunk a védekezéssel, és győztes meccsel zártuk le a számunkra nem túl sikeres idényt. Örülök, hogy volt tartása a csapatnak még annak ellenére is, hogy különösebb tétje már nem volt a találkozónak – mondta.
Pénzügyőr SE – Eszterházy KFSC 26-34 (12-15)
A további részleteket a klub honlapján olvashatjátok el.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















