Dr. Danilovich Pál kezdeményezésére 140 esztendeje, 1874. július 12-én alakult meg az „Egri önkéntes tűzoltó-egylet”. Az évfordulót együtt ünneplik az egriekkel a lánglovagok.
Éppen 140 éve, egy szomorú esemény hívta életre az Egri önkéntes tűzoltó-egyletet: július 3-án a Minorita templommal szemben lévő piactér – a mai Dobó tér területe leégett. A város polgárai csak tehetetlenül nézték a tűz pusztítását. A város főorvosa, dr. Danilovich Pál kezdeményezésére indult társadalmi mozgalom eredményeként 1874. július 12-én megalakult az „Egri önkéntes tűzoltó-egylet”. Az eleinte ellenszenvvel kezelt testület hamar széleskörű társadalmi támogatottságra talált, amit még napjainkban is magáénak tudhat.
A 140. éves évforduló alkalmából pénteken ünnepi állománygyűlést tart az Egri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, s ekkor adják át azt az emlékszobát, ahová a régmúlt eszközeit, ruházatát gyűjtötték össze.
A hivatalos ünnepséget követően nyílt napot tartanak a laktanyában, ahol nyitott kapukkal várják a tűzoltók mindennapi élete és munkája iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. A látogatók megtekinthetik az újonnan átadott emlékszobát, a laktanyát, a készenléti szereket, különleges felszereléseket.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















