Bár a híres magyar film betétdalára már nem mindenki emlékszik, azért a mindennapok során úton-útfélen tapasztalhatja a nagy igazságot: az ember bizony „úgy van kitalálva”, hogy ne egyedül nézze a világot, akármilyen sikeres és fontos ember is, hanem ha arra van kedve, a kisebb vagy nagyobb közösségekben találja magát.
Mikor az ember fiatal és sokszor úgy érzi, bármivel megbirkózik egyedül, bizony terhesnek tűnhetnek a kötelező nagy vasárnapi ebédek, s néha úgy gondolja, nem bírja ki a következő heti látogatást: anyuka, az Isten áldja meg, nem kérek többet a csirkepaprikásból, harmadszor tetszik szedni, hát tessen már leállni…
De aztán nem telik el sok idő, és az ember látja, az a jó, ha többen ülnek egy asztalnál, akkor érzi igazán jól és biztonságban magát, ha a hétköznapok küzdelmei, nehézségei ellenére hétvégére elfeledi az egészet. Elmegy a barátokkal pecázni, kinéz a falunapra, benevez szeretett falujának főzőversenyére, netán benéz a helyi borok vetélkedőjére vagy mert ő is indul, vagy csak azért, mert megkínálják, vagy csak úgy. Ha már ott van, belekóstol a csülökpörköltbe, a hűs rizlingekbe mértékletesen, de szisztematikusan fogyasztva a fröccsöket, és közben azt veszi észre, hogy megnyílnak a szívek, átölelik egymást az emberek, közelebb kerülnek a lelkek, megtudják azt, ami szívüket nyomja, de azt is, ha öröm éri őket.
És a következő reggelen, ugyan már egy nappal közelebb a hétfőhöz, mégis azt érzi, hogy az a bizonyos nap már nem volt hiábavaló, azt a szombatot vagy vasárnapot már sikerült megmentenie magának és a többieknek is.
Sőt még az is eszébe juthat, hogy előző nap a tombolán nyert egy szép és díszes üvegtálat.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
