Lépjen kapcsolatba velünk

Milliárdos kárt okoztak a viharok

Vihar

Milliárdos kárt okoztak a viharok

Ez a cikk több, mint 11 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A szélsőséges, viharos időjárás miatt eddig csaknem 25 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz az elmúlt három hétben, a károk becsült értéke elérheti az 1,8 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A viharok és a felhőszakadás mellett az ország több területén gyakori volt a jégeső, és a villámcsapások is sok kárt okoztak. Budapest, Pécs és Szeged környéke, Pest megye, Csongrád és Békés megye a leginkább érintett területek.

A leggyakrabban a tetők sérültek, de gyakoriak voltak a fák kidőlése miatti károk, illetve nagy számban jelentettek ázásos, elöntéses, illetve villámcsapás okozta károkat is.

 

Biztosítási piac

  • • Tavaly a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele – a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt – 104,9 milliárd forintot tett ki.
  • • Kedvezőtlen tendencia ugyanakkor, hogy az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 93 ezerrel elmaradt a 2010. évitől, a szerződések száma 2,98 millióra csökkent 2014. január 1-jére.
  • • A lakásbiztosítások díja csökkenő tendenciát mutat, a tavaly kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot, azaz már alig több mint 2300 forintos havi díjért lehet lakásbiztosítást kötni.

 

c

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL