Gólgazdag meccset hozott a Vasas elleni MK-negyeddöntő visszavágója.
A szombat esti ZF-Eger – VasasPlaket negyeddöntő első mérkőzésével gyakorlatilag pont került a továbbjutás kérdésére a Theodora Magyar Kupában, ezért a vasárnapi visszavágón már nem számíthattunk komoly izgalmakra.
Ettől függetlenül, ha csak úgy tekintettünk volna a találkozóra, mint egy tiszta lapokkal induló összecsapásra, akkor azért oda kellett figyelni a házigazdára. Más kérdés, hogy sok mindent elárult a két szakvezető hozzáállásáról az a taktikai húzás, miszerint mindkét oldalon a második számú hálóőr kezdett a kapuban.
Szorosan kezdődött a meccs, a Vasas szerzett vezetést. A folytatásban aztán mondhatni, fej-fej mellett haladtak a felek, mígnem a sárga-kékek 7-3-ra el nem léptek ellenfelüktől.
Igazából már az első félidőben érezni lehetett, teljesen más csata lesz ez, mint az egy nappal korábbi. Csak úgy potyogtak a gólok, nem mondhatni, hogy a védekezésen volt a hangsúly. Egri részről ezúttal Szivós Márton vállalta magára a legtöbb találatot, a bajnok nyolcasa négy alkalommal késztette megadásra a hazaiak kapusát.
A világbajnok pólós mellett persze a többiek is kivették a részüket a gólgyártásból, összesen hét vendég-játékos neve került fel a listára. A mérkőzés alakulását illetően, egyáltalán nem forgott veszélyben az Eger továbbjutása, de úgy igazából még a második meccs győzelme sem.
A piros-kékek a hajrában többször is kettőre közelítettek, ám közelebb már nem tudtak kerülni. A végeredménybe is kétgólos különbség került, ami azt jelentette, a ZF-Eger kettős sikerrel, 27-18-as gólkülönbséggel jutott be az MK-sorozat négyes döntőjébe. Mondani sem kell, ránk fért ez a siker tekintve, hogy három esztendeje fordult elő utoljára, hogy a csapat részt vett a végső küzdelmekben.
A mieink párharca mellett mellesleg további három helyen is befejeződtek a küzdelmek, így pedig kialakult a Final Four mezőnye. Angyal Dánielékhez hasonlóan, a Szolnok és az OSC is kettős-győzelemmel jutott tovább, míg a Honvéd nagyon megszenvedett a már négy góllal is vezető Fradi ellen, ám végülis Vad Lajos legénysége örülhetett.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Theodora Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő, 2. mérkőzés
VasasPlaket – ZF-Eger
14-16 (2-2, 3-7, 4-2, 5-5)
Budapest, Komjádi-uszoda, 200 néző.
V.: Rubos K., Marnitz M.
VASAS: Tihanyi – Gyárfás 1, Bóbis 4, Sedlmayer 1, Hőna, dr. Steinmetz Á. 4, Takács B.
Cs.: Várnai 3, Vereczkey, Goreta, Juhász-Szelei, Kiss K., Német T. 1. Edző: Földi László.
ZF-EGER: Csoma – Vapenszki 2, Angyal 2, Csuk 2, Hosnyánszky, Bedő 3, Szivós 4.
Cs.: Zalánki, Csucskovics 2, Lőrincz B., Erdélyi 1, Hornyák O., Szalai.
Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
Gól – emberelőnyből: 9/5. ill. 12/5.
Ötméteresből: 2/2. ill. 4/3.
Kipontozódott: Takács B. a 17., Hőna a 30., Angyal a 32. percben.
Az eredmény alakulása: 1-0, 1-2, 3-2, 3-4, 3-7, 4-8, 5-10, 7-10, 8-11, 9-12, 10-13, 14-16.
A negyeddöntők vasárnapi eredményei:
FTC Waterpolo – Racionet Honvéd 8-5, továbbjutott a Honvéd 17-15-tel
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC – Tiszavirág Szeged Diapolo 12-8, továbbjutott a Szolnok 22-15-tel
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – A-HÍD OSC-Újbuda 9-11, továbbjutott az OSC 25-17-tel
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













