Lépjen kapcsolatba velünk

Patrióta a polc előtt

Pubikep 700x560

Patrióta a polc előtt

Ez a cikk több, mint 11 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hazai termékek, munkahelyek védelme nem újkeltű magatartás a világban: a francia hazai gyártású kocsit vesz általában, s így tesz a német, az olasz, vagy éppen a német. Nyilván ehhez az kell, hogy ne mindenek felett az ár döntsön, mert akkor a választási lehetőség korlátozott, a másik véglet pedig az, ha valaki nagyon gazdag, mert az – a kocsiknál maradva – valószínűleg német gyártmányú járművet vesz, továbbá jachtot sem gyártanak minden országban.

Az átlagos vásárló, az átlagos termékek esetében, optimális esetben választhat.

Hogy a hazai üzletlánc óriásplakátja most éppen miért a Coca Colát hirdeti, azt nem tudhatjuk, de a vevő a boltban sincs mindig könnyű helyzetben, ha patriótaként és tudatos vásárlóként a hazai munkahelyek és termékek érdekében szeretné meghozni döntését.

Egyrészt zavaró, ha egy 140 forintos tej mellett egy 280 forintos tej foglal helyet a polcokon, mert a régióban 30-40 euró centes felvásárlási árak mellett ez a különbség gyanús, a törvénytelenség lehetősége sejlik fel a háttérben (tehát minimum áfacsalás), főleg akkor, ha csupán 200 forint van a zsebünkben. Ez utóbbi tény akkor is zavaró, ha minden szabályos, s a különbség sokkal életszerűbb, mondjuk csupán 30-40 forintos.

Ha nincs tiszta helyzet, és gyanúra adhat okot az árképzés, vagy éppen az élelmiszer eredete, tanácstalanná válik a hazafias vevő, mert azon túl persze, hogy spórolni szeretne, nem mellékes számára, hogy fizetnek-e a költségvetésbe áfát, hiszen, ha az államkasszába nem kerül bele a betervezett fogyasztási adó, akkor a hiányzó pénz végül úgyis mi fizetjük meg mindannyian.

És akkor még meg sem említettük, hogy végső soron – és itt minden nálunk tevékenykedő vállalkozóról és cégről szó van – nem az a lényeg, milyen színű a tulaj útlevele, hanem, hogy átveri-e az államot, vagy sem. Hogy visszaforgatja-e a profitját a beruházásokba és konkrét példát említve belefog-e egy új kereskedelmi hálózat fejlesztésébe több ezer munkahelyet teremtve ezzel, vagy saját mag kedvtelésére fordítja a pénzt. Esetleg éppen külföldön.

Mert például, ha ne adj isten olykor „német” profit keletkezik egy nálunk működő német cégnél, abból magyarországi adó, tb s egyéb befizetés lesz, sőt a végén talán még németországi adó is. Tekintve, hogy az Európai Unió kis túlzással a német adófizetők pénzéből működik, ez a változat sem olyan tragikus számunkra, ha az évek óta beáramló milliárdokra gondolunk.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL