A Jobbik szerint becsapta a Fidesz az egrieket, mert kiderült: nem épül meg a várost az autópályával összekötő út. Ifj. Herman István megyei közgyűlési alelnök szerint az ellenzék riogat, az út ugyanis megépül, 2018-ban át is adják.
A választás után kiderült az igazság, becsapták az egrieket – fogalmazott pénteken délelőtt Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, arra utalva, hogy bár a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a költségvetés terhére milyen utak épülnek, illetve mely szakaszokat újítják fel kiemelt beruházásként 2020-ig hazánkban, a sorban nem szerepel az Egert az M3-as autópályával összekötő út. – Nemhogy Eger, de még Heves megye sem kap tíz fillért sem – mondta Mirkóczki, hozzátéve: a fideszes képviselők legalább egy bocsánatkéréssel tartoznának mindezért. Szólt arról is, véleménye szerint mindez a kormánypárti képviselők kudarca.
Pár órával később Ifj. Herman István tartott sajtótájékoztatót. A megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta: az ellenzék a „minél rosszabb, annál jobb” elvén dolgozik, s hétről hétre összeesküvés-elméleteket gyárt. – Az út meg fog épülni, ez nem is kérdés – húzta alá. Kifejtette: az utolsó hatástanulmányok szerint Andornaktályán naponta 8 ezer autó megy keresztül, ez a szám 2030-ra a 12-13 ezret is elérheti, kétségtelen tehát, hogy szükség van az elkerülő útra. Mint fogalmazott, a 345/2-es számú kormányrendelet leírja, hogy a 251. számú főút kiemelt jelentőségű beruházás.
– Tulajdonképpen két útról van szó, egyfelől egy 9,6 kilométeres szakaszról, amely összeköti Egert az autópályával, illetve a 3,5 kilométeres, 25/02-es jelű útról, amely Mezőkövesd irányából tereli el Andornaktályáról a forgalmat. Ezek hatástanulmányát januárban már ismertették is a szakértők Andornaktályán egy nyilvános fórumon húzta alá, majd szólt arról is, hogy a szakemberek már idén ősszel kijelölik a nyomvonalat. Kiemelte: ismert az is, hogy a kivitelezés 2017-ben kezdődik el, s 2018-ban be is fejeződik.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















