Eredetvédelemért felelős helyettes államtitkárnak nevezte ki január 28-án a Földművelésügyi Minisztérium Gál Péter egri borászt.
Az élelmiszertechnológus mérnöki és okleveles nemzetközi kapcsolatok szakértői diplomával rendelkező szakember 2008-tól dolgozott szakreferensként a Vidékfejlesztési Minisztériumban, majd később a Földművelésügyi Minisztériumban. Tavaly a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának lett a szakmai igazgatója.
Helyettes államtitkári kinevezésével kapcsolatban az EGERhíreknek ma elmondta: hatalmas megtiszteltetés a számára, és a magyar szőlészeti-borászati ágazatért dolgozva segíteni tudja az Egri borvidéket is. Gál Péter hírportálunknak hangsúlyozta: egri borászcsalád sarjaként bortermelési tapasztalattal is rendelkezik, ezért jól ismeri az ágazatot, fejlődési lehetőségeit.
Gál Péter kifejtette: helyettes államtitkárként elsősorban eredetvédelemmel foglalkozik, és portfóliójába tartozik többek közt a szőlő-bor ágazat, a pálinka, valamint a Hagyományok – Ízek – Régiók program is.
NÉVJEGY
Gál Péter
Születési hely és idő: Budapest, 1982. 10. 17.
Családi állapot: nős
Iskolai tanulmányok:
2012- Budapesti Corvinus Egyetem – Gazdálkodástani Doktori Iskola
2002-2009 Budapesti Corvinus Egyetem- Élelmiszertudományi Kar – élelmiszertechnológus mérnök (bor és üdítőitalipar szakirány)
2002-2007 Széchenyi István Szakkollégium
2001-2007 Budapesti Corvinus Egyetem okleveles nemzetközi kapcsolatok szakértő (Európa szakirány)
1997-2001 Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium speciális közgazdasági osztály
Szakmai Tapasztalat:
2015.01.28- Földművelésügyi Minisztérium – eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár
2014-2015. Hegyközségek Nemzeti Tanácsa- szakmai igazgató
2008-2014. Vidékfejlesztési Minisztérium szőlő-bor termékpálya referens 2007-2008. Vidékfejlesztési Minisztérium ösztöndíjas gyakornok
Nyelvismeret: Angol, francia, olasz
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














