Kiállítás nyílt bírák, igazságügyi dolgozók kézműves alkotásaiból az Egrit Törvényszék I. emeleti aulájában. A rendezvényt követően a város, megye vezetőit várták kerekasztal-beszélgetésre.
Dr. Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék sajtószóvivője elmondta: két tárlattal is gazdagodott a törvényszék, hiszen látható a Fókuszban a bíróság című országos fotópályázat képeit bemutató kiállítás, illetve az, amelyen az egri munkatársak alkotásait láthatja a nagyközönség. Ez utóbbira még a vártnál is többen jelentkeztek különböző munkákkal, így gobelin-képekkel, ékszerekkel, festményekkel, hímzésekkel. Sőt a megnyitó is különleges volt: dr. Schmidt Péter, a Büntető Kollégium vezetőjének verse is elhangzott az eseményen.
A tárlat megnyitóját követően dr. Nyíri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke tájékoztatta a megye és a város elöljáróit a tavalyi eredményekről és az idei év feladatairól. Elhangzott: az Egri Törvényszéken az ügyek 90 százaléka egy esztendő alatt befejeződik, igaz, akiké elhúzódik, azokat ez nem vigasztalja, ezért is fontos az időszerűség növelése. A 2015-ös esztendő nagy kihívása lesz az ideiglenes helyszín biztosítása, hiszen a bíróság épületét felújítják. A társszervekkel kötött együttműködéseket a felek kiemelkedően jónak ítélték, s szó esett arról is, hogy az Egri Törvényszék munkája országosan is példaértékű. Az itt már egy évtizede folyó Nyitott Bíróság programot például immár hazánk több törvényszékén is megrendezik.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













