Lépjen kapcsolatba velünk

Ivádi emberölés: rendőrkézen a gyanúsított

Ivad

Ivádi emberölés: rendőrkézen a gyanúsított

Ez a cikk több, mint 11 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egy 38 éves salgótarjáni férfit gyanúsítanak a rendőrök a gyilkossággal.

 

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, miután egy 18 éves lány holttestét találták meg Ivád külterületén március 6-án. Még aznap kiderült: a fiatal lány halálát idegenkezűség okozta.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az összehangolt, közös munka eredményeként csütörtökön elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt Nagybátony közelében, amint a 21-es számú főúton egy gépjárművel közlekedett.

A rendőrök a 38 éves salgótarjáni férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatása megkezdődött.

 

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság korábban, még csütörtök reggel a rendőrség honlapján azt közölte, hogy a főkapitányság vezetője az ügyben kétmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL