Egy katasztrófa, esetünkben a német utasszállító gép balesete nem csupán a katasztrófát tárja a szemünk elé, hanem mást is.
A szörnyű baleset megmutatta, hogyan működnek együtt közös felelősségük tudatában különböző államok, azok szervezetei és legfőképpen azok egyszerű polgárai. A német diákokat elvesztett gimnázium városától kezdve, teljesen idegen embereken át, a gép becsapódásának helyszíne melletti kis alpesi falu lakosságáig. Utóbbiak kevesebben vannak, mint a lezuhant gép áldozatai, ám nem kellett sátrakat felállítani, panziókba szállítani a hozzátartozókat, minden különösebb magyarázat nélkül a házaikba fogadták és szállást adtak ezeknek az embereknek.
Működött a technika, és „működött” a lélek is.
Nem csupán a mentőalakulatok, helyszínelők, repülési szakemberek tesznek vizsgát ilyenkor, nem csak az a fontos, hogy hihetetlenül nehéz körülmények között végzik munkájukat, keresik a katasztrófa okait, vagy elvégzik az áldozatok azonosítását. Persze, ez is különleges teljesítmény, hiszen óriási erőfeszítéseiknek hála talán valamelyest elviselhetőbbé teszik a hozzátartozók számára ezeket a napokat, a túlélést, azt, hogy felfogják a felfoghatatlant. És megpróbálják elfogadni az elfogadhatatlant. Talán.
Sokkal nehezebb dolguk van így, mint akkor, ha műszaki hiba vagy a rossz időjárás miatt következik be a tragédia. Hiszen egy fiatal, vélhetően mentálisan sérült pilóta szándékosan vezette a gépet a hegynek s vetett véget 150 ember életének. Ennél durvább vég, ennél értelmetlenebb katasztrófa talán nem is létezik.
És ekkor látjuk, halljuk a tévében az egymást átölelő, gyermeküket elvesztő idős házaspárt. Azt mondja a férfi: „Szomorúak vagyunk, de nem gyűlölünk senkit, nem akarunk bosszút, inkább a fiatal pilóta szüleire gondolunk, mert nekik lehet most a legszörnyűbb…”
Élet, szeretet, megbocsájtás.
Itt a húsvét. Végül is ez a „legfontosabb történet” lényege.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
