Lépjen kapcsolatba velünk

Környezetbarát buszt tesztelhettek az egriek

Tesztbusz

Környezetbarát buszt tesztelhettek az egriek

Ez a cikk több, mint 11 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Környezetbarát buszt tesztelhettek ma az egriek. Egy napra a városban élők is kipróbálhatták a magyar gyártmányú, elektromos buszt. A polgármester kiemelte: az üzemeltetési költségek felmérése után lehetséges, hogy a közeljövőben az egri közösségi közlekedésbe is beépül a jármű.

Ismeretlen elektromos busz  parkolt le a Dobó téren. Egy napra látogatott Egerbe, így az itt élők is kipróbálhatták a magyar gyártmányú, környezetbarát járművet. Mint elhangzott, a széles ajtók gyors utascserét tesznek lehetővé, ez nagy előnye a busznak. Emellet taz fontos, hogy nem szennyezi a levegőt és alacsony az üzemeltetési költségei is – hangsúlyozta a fejlesztő. Bárki kipróbálhatta a járművet, még a volán mögé is be lehetett ülni. Habis László kiemelte, hogy a közösségi közlekedés Egerben az egri önkormányzat kompetenciája, mint mondta a jövő év feladata a közösségi közlekedés átgondolni az önkormányzat számára, és új pályázatot hirdetni, mert a Volán cégcsoporttal kötött közszolgáltatási megállapodás a jövő esztendő végén lejár.

Számunkra is izgalmas kérdés, hogy a széndioxid-kibocsájtás csökkentésére vonatkozó uniós előírásokba beletartozik-e a közösségi közlekedés, nyilván ez lenne a helyes – fogalmazott Habis László. A polgármester hozzátette: fontos tájékozódni a busz üzemeltetésének költségeiről, de átgondolandó a környezetbarát jármű használata városi szinten is. Péntek délelőtt félóránként indult járat a városközpontból, így az utastérből is megtapasztalható volt, a modern technológiával készült busz működés közben.

Forrás: Eger Televízió

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL