Az elmúlt hónapban alakot öltött az új Bárány uszoda központi medencéje és mellette a gépészetnek kialakított alapozás. Jövő hétre elkészül a nagymedence oldalfala is.
A központi medence vasbeton oldalfala nagyrészt kész. Már csak a Petőfi tér felé eső szakaszon kell a vasalást, zsaluzást befejezni. A tervek szerint hétvégére ez is elkészül. A medence alja a keleti oldalon, a Frank Tivadar utca felé eső részen burkolva lesz, a másik oldal pedig, ugyanúgy mint korábban, kaviccsal lesz fedve.
Ha valaki most megnézi a medenceteret, lát egy kisebb tavacskát, még a régi medencefal 1925-ös alapozásához használt néhány vörösfenyő oszlop is kibukkan a vízből. A Bárány uszoda rekonstrukciójának első üteme, összesen három medence megépítését foglalja magába.
A 21-szer 50 méteres nagy medence mellett, az északi oldalon, a régi öltöző helyén, két kisebb medence készül. A gépészeti tér alapozását lehet egyelőre látni. Az egyik oldalon, a Bitskey uszoda irányában tanmedence, míg a másik irányban egy melegedő, vagyis egri szóhasználattal „brügi” készül.
A két medence folytatásaként a Petőfi tér irányában végig raktárak kiszolgáló épületek állnak majd.
Forrás: tveger.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













