Lépjen kapcsolatba velünk

Adomány és diákmunka

Diakmunka

Adomány és diákmunka

Ez a cikk több, mint 11 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Országos adománygyűjtő akciót hirdetett a Fidelitas, melyhez Eger is csatlakozott. Külön weboldalon várják a pénzadományokat Kárpátalja megsegítésére. E mellett idén is van lehetőség az önkormányzatnál és intézményeinél nyári diákmunkát vállalni – erről is tájékoztattak a Fidelitas tagok.

Másfél milliárd forinttal támogatja idén is a Nemzetgazdasági Minisztérium a fiatalok nyári munkavállalását. Az Országos Diákmunka Program célja, hogy a diákok már fiatalon megismerjék a munka világát. A sajtótájékoztatón elhangzott: fontos tudni, hogy kizárólag azok teljesíthetik munkájukat az önkormányzat intézményeinél, akik előzetesen regisztráltak a járási hivatalban. A munkavégzés 4-6 órában történhet, és két nyári hónapra szól. Szó esett a Fidelitas által indított országos adománygyűjtési akcióról is, a kárpátaljaiak számára várják a felajánlásokat, a karpataljaert.hu oldalon.

A „Fogjunk össze Kárpátaljáért” címet viselő akció október végéig tart, addig lehet segíteni.

Forrás: tveger.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL