Lépjen kapcsolatba velünk

Orbán Viktor szerint a tét már Európa megmaradása

Orban viktor tunadfurdo

Orbán Viktor szerint a tét már Európa megmaradása

Ez a cikk több, mint 11 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A miniszterelnök szerint a tét ma már Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása. Orbán Viktor a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor szombati rendezvényén az újkori népvándorlás jelenségét értékelve kiemelte: most már nem csupán az a kérdés, mi magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi Európának nevezünk.

A válaszuk világos: azt szeretnék, ha Európa az európaiaké maradnak – jelentette ki. A magyar kormányfő megállapította: az újkori népvándorlás politikai folyamatok következménye. Értékelése szerint az igazán komoly fenyegetés, nem a háborús övezetekből érkezik, hanem Afrika mélységeiből.

Orbán Viktor kitért arra is: a jövő nem távolba néző verseny, hanem sokkal inkább a múlt megismerésének versenye. Az győz, aki mélyebben érti meg a múltat, és abból bátrabban, gyorsabban vonja le következtetéseket – jelentette ki.

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat 

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat és nem osztoznak a európai baloldal szellemi ámokfutásában – mondta a miniszterelnök Tusnádfürdőn.

Orbán ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. Jelezte, a kérdőíveket több mint egymillióan küldték vissza, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta: a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség.

A magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. Háromnegyedük gondolja úgy, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztetik a magyarok munkahelyeit és megélhetését.

Négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott a bevándorlás és a terrorizmus kérdésében, ezért új megközelítésre, szigorúbb szabályozásra van szükség.  Ugyanekkora arányuk arra bíztatja a kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb szabályokat hozzon.

A kormányfő szerint az eredmények azt jelentik, hogy Magyarország biztos és stabil ország, a magyarok pedig egységes és kiegyensúlyozott nemzet akarnak maradni az őket körülvevő bizonytalan világban.
Az európai baloldal a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát 

Az európai baloldal a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szombaton.

A kormányfő azt mondta: a baloldal úgy tekinti, hogy a bevándorlás eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt felszámolhatja a nemzeti kereteket, és ezzel a baloldal történelmi távú célja is teljesül.

„Míg a magyar baloldal 2004-ben a külhoni magyarok ellen uszított, ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat. Ezek az emberek, ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat” – állapította meg a Orbán Viktor. Hozzátette: ha 2014-ben a baloldal alakított volna kormányt Magyarországon, akkor ,,egy-két év alatt nem ismernénk rá a hazánkra, olyanok lennénk, mint egy menekülttábor”.

A tavalyi beszéd után idén magas a mérce

Az illiberális demokráciáról mondott tavalyi beszéde után idén magas a mérce, nem talált semmit, ami hasonlóan versenyképes inzultus lehetne a nyugati fősodor szemében – kezdte beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Tusnádfürdőn. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati zárónapján a kormányfő ezután a migrációról kezdett beszélni.

Az újkori népvándorlás felerősödése politikai folyamatok következménye. Az észak-afrikai országok korábban Európa védőbástyájaként működtek, és felfogták az Afrika belsejéből érkező tömegeket. Szerinte a bevándorló tömegek nem a háborús övezetekből jönnek, hanem Afrika belsejéből. Sarkozy volt francia elnököt idézve Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy a kontinensen jelenleg több mint 1 milliárd ember él, akiknek a fele 25 év alatti, miközben az életkörülmények rendkívül rosszak, ez pedig irdatlan tömegeket indíthat Európa felé.

A tét tehát Európa megmaradása, illetve, hogy az átalakul-e a felismerhetetlenségig. A magyar kormány azt szeretné, ha Európa az európaiaké maradna. Ennek teljesítéséhez azonban más európai országok egyetértése is kell, ami nem egyértelmű, hogy megvan.

A magyar kormány a magyar Magyarországot is meg akarja őrizni – hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint a baloldal mindig is gyanakodva nézett a nemzeti identitásra. A baloldali politikusok több mint tíz éve elutasították a külhoni magyarok számára a kettős állampolgárságot, most pedig keblükre ölelnék a külföldi migránsokat. Ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat – mondta.

Orbán Viktor az alapvető kérdések közé sorolta a nemzeti önazonosságot. Hangsúlyozta, Magyarország nem akarja magán megismételni más országoknak azt a multikulturalista kísérletét – látva az eredményeit –, mely során nagy tömegű bevándorlót engedett be a területére. A kormányfő arról is beszélt, hogy szerinte az Európába érkező nagy tömegből nem lehet kiszűrni a terroristákat.

A probléma érzékeltetésére Orbán Viktor nemzetközi statisztikákat idézett, ezek szerint a brit börtönökben a közelmúltban a muszlim elítéltek száma megháromszorozódott, Olaszországban a bűncselekmények negyedét bevándorlók követték el, Svédországban közel annyi a nemi erőszak, mint a dél-afrikai Lesothóban – mondta a miniszterelnök.

Forrás: hirado.hu, MTI

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL