Mostanra nem a balesetveszély elhárításával kell foglalkozni, lehet ügyelni arra is, hogy komfortosabbá tegyék az egri iskolákat, óvodákat. A Diákolimpiára is gőzerővel készülnek.
Májusban készített felújítási tervet az önkormányzat szakirodája és az EKVI, ez alapján végezték az oktatási-nevelési intézmények karbantartásait. Bodnár Gábor, az EKVI igazgatója elmondta: az előző években a „tűzoltásra” kellett koncentrálniuk, ám idén már a kényelmi szempontok is előtérbe kerülhettek. Az ilyenkor szokásos tisztasági festésen és padlófelújításokon, beázások megszüntetésén túl 2015-ben sokat foglalkoztak a bútorok, éttermek felújításával, világításkorszerűsítéssel, nyílászárócserével is. Megszépült a Pásztorvölgyi, a Szilágyi és a Hunyadi iskola homlokzata, de a tanári szobák rendbetételére is ügyeltek.
Az óvodákban elsősorban a kültéri játékokra és a homokozókra koncentráltak, de, mint az igazgató megjegyezte, lényeges, hogy már a második iskolafogászati rendelőt is elkezdték korszerűsíteni, ezúttal a Hunyadiban. Lényegesnek mondható a Diákolimpiára való felkészülés, eddig mintegy 35 millió forintot fordítottak a célra, de az összeg az év végére eléri az 50 millió forintot is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













