Újabb, mintegy háromezer kilométeres túrára indul Zelei József egri békekerékpáros. Hasonlóan, a tavalyi túrához, ezúttal is első világháborús harcmezőket, emlékhelyeket keres fel, csak most nem a nyugati és déli, hanem a valamikori keleti frontvonalak mentén.
Zelei József első útja több mint 10 évvel ezelőtt Eger lengyelországi testvérvárosába, Przemysl-be vezetett, azaz az első világháború hajdani keleti frontvonaláig tekert. Több mint ötvenezer kilométerrel, négy kontinens hetven országával a háta mögött most újra az első világháború hősei előtt tiszteleg a békekerékpáros. Tavaly a nyugati és a déli emlékhelyeket kereste fel, az idei Przemysl és a Balti-tengeren át Lettország lesz.
Az indulás előtt Zelei József és Habis László polgármester közösen keresték fel az öt évvel ezelőtt elültetett békefát az Erzsébet udvarban, és megkoszorúzták a Hatvanas gyalogezred emlékművét az egri hősökre emlékezve.
A békekövettel ezúttal is ott lesz állandó kísérője Bagó Sándor, aki úgy fogalmazott: az elmúlt évtized eredménye nem anyagiakban mérhető, és nem is ez a cél.
Zelei József ezúttal is felkeres emlék- és kegyhelyeket, temetőket, ahová az emlékezés virágait, koszorúit viszi majd el. A több mint háromezer kilométeres út szeptember 11-én ér véget Rigában.
Forrás: tveger.hu
Fotó: Keller Richárd/EGERhírek
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













