Lépjen kapcsolatba velünk

Okosabb lesz a városkártya

Vk

Okosabb lesz a városkártya

Ez a cikk több, mint 11 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Eger városkártya – a tervek szerint – 2017-től egy innovatív és korszerű technológiai megoldásokat nyújtó, sokoldalú eszközzé válik.

 

Nagy népszerűségnek örvend az Eger önkormányzata és 160 szolgáltató együttműködésével üzemeltetett, s az egri polgároknak sokrétű kedvezmények sorát nyújtó plasztikkártya. A kártyabirtokosok számára az önkormányzati vállalatok, intézmények és a szerződéses partnerek legalább 5-, de akár 20-30, sőt, esetenként 50 százalékos kedvezményt biztosítanak.

 

Most a fejlesztés időszaka következik:  2017-től egy innovatív és korszerű technológiai megoldásokat nyújtó, sokoldalú eszközzé válik a kártya. Példaként említhető, hogy összekötik okostelefonos alkalmazásokkal és ilyen jellegű szolgáltatásokkal, beléptető rendszerekkel, pontgyűjtő rendszert vezetnek be. A cél, hogy a parkolási is egyszerűbb legyen az Eger városkártyával rendelkezők számára. A fejlesztések előkészítését a Polgármesteri Hivatal szakirodája végi.

Ennek nyomán a 2016-os évben érvényben maradnak a jelenleg forgalomban lévő kártyák, így a kártyabirtokosok egy éves felhasználási lehetőséget ajándékba kapnak. Akinek már van kártyája, nem kell tennie semmit, az érvényességet (a rajta szereplő felhasználási dátum ellenére) automatikusan meghosszabbítjuk (nincs szükség matricázásra sem).

Fontos az is, hogy aki még nem rendelkezik Eger városkártyával az az önkormányzati rendeletet értelmében egységesen, csupán 370 Ft + Áfa (470 Ft) díj megfizetése ellenében kiválthatja a plasztiklapot és élhet az ez által nyújtott kedvezményekkel.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL