Megnyitotta kapuit az 1200 négyzetméteres műjégpálya az egri Érsekkertben (a salakos futballpálya területén). Lesz a Gárdonyi téren is, oda december 11-től várják a kicsiket.
Martonné Adler Ildikó alpolgármester a megnyitón hangsúlyozta: az egriek láthatóan szeretik a téli sportokat, Eger önkormányzata ezért örömmel vállalja a feladatot, hogy anyagi forrásokkal is hozzájáruljon a tartalmas és egészséges szabadidős tevékenységéhez. A város azt a célt, hogy az egri fiatalok – testnevelés órák keretében – a délelőtti órákban igen kedvezményesen korcsolyázhassanak, 2 millió forinttal támogatja, s ehhez kapcsolódóan a szolgáltató sem emelt árat az elmúlt szezonhoz képest.
Eger sportért felelős alpolgármestere hozzátette: idén is lesz a belváros szívében egy kisméretű, kimondottan a legapróbbaknak szánt 275 négyzetméteres korcsolyapálya, melyet december 11-étől látogathatnak a családok a Gárdonyi téren. A mini pálya a téli tanszünetben működik majd, igazodva a gyermekes családok programjaihoz. Ennek kialakításához és üzemeltetéséhez az önkormányzat 3 millióval járul hozzá.
Somogyi Zoltán az üzemeltető vállalkozás képviseletében elmondta: az elmúlt télen magasan 20 ezer fölötti számú belépőt regisztráltak. A mindennapos testneveléshez kapcsolódó csoportos diákjeggyel nyolcezer fiatal lépett jégre. Hozzátette, hogy a december-januári időszak teljes teltházzal futott az egri létesítményben, s az iskolai csoportok még februárban is maximálisan kihasználták a délelőtti időszakokat. A jégkorongosként is ismert Somogyi Zoltán kifejtette: az egri amatőr felnőtt hokicsapat heti két alkalommal, zárás után sportol a műjégpályán és – vélhetően januárban – megtartják a Bódis Zsolt Emléktornát. Az utánpótlás jégkorongozók a tervek szerint általában hétvégeken, a nyitás előtti időszakokban tartják majd az edzéseket.
A NYITVA TARTÁSRÓL ÉS A KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
Az érsekkerti műjégpálya hétfőtől csütörtökig 8.00 – 20.00-ig, pénteken 8.00 – 21.00-ig, szombaton és vasárnap pedig 9.00 – 21.00-ig várja a vendégeket. Kiegészítő szolgáltatásként korcsolyaköszörülés (élezés) és korcsolyakölcsönzés, valamint minden, a jégpályákon ismert igényt kielégítő büfé áll a csúszni vágyók rendelkezésére. Hétvégén „korisuli” várja az egrieket, ahol egyaránt lesz oktatás a gyermekek és a felnőttek részére is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













