Másfél év után ért véget az edzői megbízatása a felnőttcsapatnál – írja a heol.hu.
Távozását azzal indokolta a 44 éves szakember az egri hírportálnak, hogy bár az év első három mérkőzésére hat pontot tervezett, a kövesdi vereség miatt már nem tudta tartani vállalását.
Ezek után döntöttem úgy, hogy nem folytatom a munkám, felajánlottam a lemondásom, amit a klubvezetés elfogadott – fogalmazott Rosta István.
A szakember azt is elmondta: örömmel dolgozott Egerben, az NB I/B-s bajnoki cím, az első élvonalbeli győzelem örök emlék marad számára. Talán, ha ősszel kicsit több pontot szerzünk, most más a helyzet – tette hozzá.
Rosta István sok sikert kívánt az egrieknek és biztos benne, hogy a gárda, amely pályafutása eddig csúcsa, kiharcolja a hőn áhított bennmaradást.
Az Eger Hírek sok sikert kíván a kiváló szakembernek!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














