Lépjen kapcsolatba velünk

Most már aztán, tényleg aztán valódi nemzeti konzultáció lesz

Jobbik vona gabor

Most már aztán, tényleg aztán valódi nemzeti konzultáció lesz

Ez a cikk több, mint 10 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger – Jó most magyarnak lenni: nem elég hogy a Fidesz agyonra konzultálgat minket, újabb párt akar velünk, az istenadta néppel diskurálni, csevegni, témázgatni: ezúttal a Jobbik indít „valódi nemzeti konzultációt”, de most már aztán tényleg aztán amolyan igazit.

Vona Gábor kedden Egerben jelentette be, hogy  a Jobbik „előkonzultációs” országjáró körútba kezd, amelynek első állomása pont megyeszékhelyünk, mert itt is szeretnék begyűjteni a „magyar társadalom pozitív energiáit” meghátrálásra kényszerítve a kormányt.

A Jobbik elnöke elmondta, hogy ők nem egyértelmű, evidens dolgokat akarnak tőlünk kérdezni, mint pölö, hogy „holnap is felkeljen-e a Nap” , hanem a korrupcióval, az egészségüggyel és az oktatással kapcsolatban kíváncsi a véleményünkre, mert ezeken a területeken szerinte  „leégett a ház”.

Kifejtette: az egészségügyre fordított források összege csökken, a GDP öt százaléka alatt van, ami messze elmarad a régió más országaitól, szerinte a magyar ipart talpra kell állítani, a Gyurcsány-  és  Orbán-kormányok idején elüldözött  szakembereket haza kell csábítani, és javítani kell a rossz állapotban lévő szakemberképzést is.

Vona Gábor közölte: érdemi, valódi vitát szeretnének generálni, a szakmai és civil szervezetek véleményéit is kikérik. Az előkonzultációk után tavasszal kell figyelnünk a postaládánkat, akkor érkeznek a konzultációs levelek. Válaszainkat nyáron értékelik ki, az eredményeket pedig ősszel ismertetik. Már csak „pár” hónap és megtudhatjuk, mit akarunk.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL