Lépjen kapcsolatba velünk

Progiajánló: klasszikus zene és beszélgetős műsorok

Szimfonikus

Progiajánló: klasszikus zene és beszélgetős műsorok

Ez a cikk több, mint 10 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Többször is rázendítenek az Egri Szimfonikusok, Egerbe jön Grecsó Krisztián, Csákányi Eszter, Karácsony János és Kende János. Ezek lesznek az egri programok szerdáig.

A hétfő az Egri Szimfonikusokról szól. Na, ők aztán megzenélnek a pénzükért hétfőn, mert kétszer is fellépnek. Először délelőtt 11-kor zendítenek rá a Kepesben gyerekeknek tartott Fénytörések című matinéjukon, amely a képzőművészetet és a zenét köti össze Csáji Attila installációján keresztül. Este héttől a Gárdonyi Géza Színházban húzzák az igát, nyúzzák a vonót satöbbi: klasszikus gyöngyszemeket adnak elő Mozarttól és Beethoventől.

Kedden a Kepes Intézet viszi a prímet Egerben. A Kepes Irodalmi Est és Molnár Ferenc vendége Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, író lesz este 6-tól, a filmbarátok pedig  a Szerelmem, Elektra című filmet nézhetik meg az Illés György Filmesteken, ráadásul a film operatőrével is beszélgethetnek.

szimfonikus

Szerdán 19 órától ismét indul a Kultúrszalon az Agria Parkban, az izgalmas beszélgetős műsor vendégei ezúttal Csákányi Eszter színművész és Karácsony János zenész lesznek.

A borkedvelők sem maradnak program nélkül: a Brancsban a Tarjányi Pincészet borait ízlelgethetik-kóstolgathatják.

További izgalmas programok az egri programok.hu-n.

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL