Meccselemzések: Klasszis kapus arcok a támadófutball reneszánszának tükrében

 A Bajnokok Ligája heti két rangadóján, a két klasszis kapus, Cech és Buffon testbeszéde némileg elgondolkodtatott.

Cechnél a játékoskijáróban látott meccs előtti izgalom, Buffonnál az első félidő végén, mentése utáni számot vető földre nézése fogott meg. Mindkettő gesztusaiban ott volt: ez hosszú és kemény lesz. Benne volt, hogy a Barcelona és a Bayern kapura nehezedő nyomása más, mint a többi csapaté. Persze, lehet mondani, hogy a két rutinos kapus vérprofi, Cech esetében csupán természetes „meccsizgalomról” volt szó, míg Buffon pusztán az akcióját reagálta le. De láttuk a torinói közönség a szektoroktól a VIP páholyig terjedő döbbenetét, amely úgy hatvan percig szinte rádermedt a stadionra. A Bayernidegenbeli fölénye fagyasztóan hatott. És láttuk, a Messi – Suárez – Neymar hármas szinte megfoghatatlannak tűnik. Nézzünk a kapus gesztusok mögé, és lapozzunk bele a Barcelona és a Bayern támadóstílusába.

Az Arsenal – Barcelona mérkőzés kapcsán érdemes elidőzni a Barcelona Celta Vigo ellen szerzett 11-es góljánál, a Messi – Suarez-(Neymar) koprodukciónál, – , ne felejtsük a brazil klasszis is érkezett Messi kipöccintett labdájára. Ez maga volt a kimerevített játékstílus, a formában tetten érhető játék – megközelítés. Talán nem véletlen, hogy Cruyffék után szabadon éppen az Arsenal Henry és Pires próbálta meg ezt a variációt, mégha sikertelenül is. Mindkettő korának csúcsra járatott támadójátékát képviselte. Valami hasonlóról van itt is szó, a Neymar – Suarez -Messi hármas esetében.

Szabadabb értelmezési tartomány felől közelítsük meg a stílusukat. Érdemes először konkrét felállás helyett „belső – csatár” játékról beszélni. Ebben a három támadó a kapu előtti legveszélyesebb területet támadja egyéni és kombinációs játékkal, azt a területet ahol elméletileg a legsűrűbb, a legtagozottabb a védekezés. A legmagasabbtechnikai képzettség itt több mint előfeltétel. A büntető kivitelezésében a „belső csatárjáték” formailag is kimerevedett. Láttuk  amikor az Arsenal a hármas középső kombinálás után gyakorlatilag az ötösig jutott. Itt Suárez is rálőhette volna, deMessinek akarta beadni. Igazi dél – amerikai egy – két érintős belső kombináció.Cech izgalma egyre érthetőbb. A belső – csatár játék persze az egymás kölcsönös ismeréséséről szól és persze a kiegyenlítődésről, a három támadó között megoszlanak a gólok és a gólpasszok, körülbelül úgy ahogy a büntető végrehajtásánál is láttuk.

De nézzünk a stílus, a hármas belső csatárjátéka mögé, itt a visszavont szélsőcsatáros taktika kvázi személyre szabott változatára lelhetünk rá. Ez szinte abszolút módon Messi és Neymar technikai tudására épül, az előkészítő és a befejező szerepkör játékosbeli egyesítésére, és e szerepkör két futballista közötti kölcsönös váltakozásáról. Messi „összekötő-szélső”, Neymar inkább „szélső -összekötő”. Ha Messi megkapja a labdát a visszavont területén, Neymar már a keresztátadás reményében fel – és beindul, ha Neymar kapja meg visszavont területén akkor Messi teszi ugyanezt a center pozíció felé.

Mindennek a mozgatórugója a két játékos cselezőkészsége. Mindkettőtől láttunk a testcseleken kívűl egy – egy parádés labdás testcselt. Sőt a cselezési stílusukhoz is illik az említett pozíciójuk. Láttunk hogy verte meg Neymar induló cseleivel a szélsővédőjét kifelé majd vezette rá befelé a védelemre a labdát. Messi ugyanezt hajtja végre csak többnyire az összekötőből befelé irányuló rágyorsításaival.
Messi és Neymar átlós – befelé történő megindulásaiban, a cselezőkészség tökéletesen illeszkedik a cselezőmozgásoknak legkedvezőbb keresztirányú labdavezetésnek, és az abból indított rövid keresztpasszos összjátékoknak.

A „visszavont szélsős” taktika ugyanakkor kivonja a gyorsabb oldalsó védőket a védelmi falból, megnövelve Suárez és a belső védő mozgásterületét, ami a támadóoldalról előny, a védőéről hátrány (területnövekedés és kevesebb segítő ember). Suárez kimozgásai, bepassz esetén egyrészt megteremti maga számára az 1-1-ek  – az ő cselező stílusához is ez illik, visszahúzott lövőcselek és kötények a mozgásban lévő belső védőkkel szemben – lehetőségeit. Ugyanakkor kimozgásai a cselezőjáték tekintetében Neymar és Messi számára szintén segítség.

A Suárez elvonó helyezkedésére irányuló védőmozgások pont ellentétes irányú és lendületű Neymar és Messi keresztírányú cseles labdavezetésével, ezzel is segíti, hogy a két klasszis 2-3 embert levehessen a pályáról. Gyakorlatilag ezekkelmegteremtik a 16-os körüli helyezett lövések előfeltételeit, a keresztpasszok lehetőségeit, ráadásul az abból érkező visszapasszok, a kapusok kiszolgáltatottság – érzését igencsak növeli. Cech izgalma egyre fokozottabban érvényes.

Ezt kellene az ellenfélnek kiküszöbölni fokozottabb csapatmunkával, az Arsenalmegtette amit lehetett, megpróbálta ezeket a kereszt-átlós játékot megakadályozni. Ilyenkor segít Iniesta irányító játéka, amely az összekötettetést vagy az adott oldali kombinációt megteremti és persze jöhet a dél – amerikai belső csatár játék, egy testcsel-kényszerítő(k) sorozata, az ami a keresztpasszos játékba is bele visszi az improvizációt…

Fogjuk meg egy kicsit másképp, és értelmezzük a Neymar „szélső -összekötő” ésMessi „összekötő – szélső” közötti hasonlóságot és különbségét. A hasonlóság a szélről, befelé irányuló mozgás és az egymásnak adott keresztpasszok, jellemző hogy a két saját oldali szélsőhátvéd után egymást keresik a legjobban. Az Arsenalellen Messi 11 -szer kereste a brazil társát, Neymar ugyanezt tette 14 -szer. Közel hasonló volt a mutató a Roma elleni 6:1-es csoportmeccsen, ott Neymar 11-szer hozta játékba Messit, míg ő 10 -szer.

Érdekes egybeesés, hogy Suarez mindkét meccsen 6-ot illetve 4-et passzolt a két klasszisnak, csak a szerepek cserélődtek közöttük a számok tekintetében. Suarezesetében a 6 a legmagasabb, a 4 pedig a harmadik legmagasabb átadásszám. Ne kerüljünk a számok bűvöletébe, ezekben a cselező keresztmozgásokból indulókeresztpasszok és az abból kapott visszapasszok az igazán jelentősek. Itt érezhetjük igazán át a kapusok kiszolgáltatottságát, Cech is többször térdre kényszerült – szó szerint – és többször kellett vetődni egy akción belül.

Emlékezzünk azt állítottuk a belső csatárjátékban a gólok és gólpasszok megoszlanak, azért itt felfedezhető egy egészséges hierarchia, ami Messi”összekötő – szélső” szerepköréből adódik, a labdás vagy labdanélküli keresztmozgásai után ő ér oda a középső területekre a legjobb szögekbe, a kétArsenal elleni gólban is tetten volt ez érthető, de Rakitic is neki akarta visszapasszolni a labdát Neymar pazar keresztirányú cselsorozata után.

Ugyanakkor az „egészséges” hierarchiában egyrészt benne van Messi zsebkendőnyi területen belüli helyzetteremtő képessége – lásd a 11-es előtti labdalopást – és a gólérzékenysége. Másrészt az összekötő pozícióból mint láttuk nemcsak odaér, hanem onnan irányít és kezdeményez, ő fújt riadót Londonban is. Itt Dani Alves 27 – szer adta a labdát Messinek, a Roma ellen 25 -ször. Ez a legmagasabb átadásszám az egész csapatra kivetítve.

Messi a megkérdőjelezhetetlen zsenialitása révén áll az „egészséges hierarchia” élén. De mint láttuk az egyéni cselezőstílusok is beleillenek ebbe a formációba. SőtMessi ezen pozíciójából Suárez is nyerhet, hiszen ha a visszavont összekötő pozíciójában az ellenfél megakarja akadályozni Messit a labdához való jutásban 2-3 emberrel megnyílik a mögöttük lévő terület. Az ide helyezkedő és beindulóSuárez a Rakitic, D. Alves, Piqué hosszúindításaiból már szerzett pár gólt a bajnokságban. Az edző számára nincs jobb taktikai fegyver mint a klasszis játékos!Hátha még kettő – három van belőle.

Az ellenfél úgy gondolkodik, hogy a klasszis futballista ne jusson labdához (pl. időleges letámadása a hátsó alakzatnak), vagy ha ahhoz jut, jó ha a teljes tagozott védelemmel áll szembe. Neymar és Messi nyomása az ellenfelekre nagy mégha támadnak is, láttuk ezt az Arsenal elleni első gólnál. Itt láthattuk azt amire avisszavont szélsős taktikát eredetileg kitalálták, a gyors kontratámadásra.

Ennek ellenére támadni kell, mert ha nem, akkor a nyomás még nagyobb. Itt már, mintha a torinói lelátón lennénk és Buffon testbeszédét figyelnénk, mikor a Bayern a kapujához szögezi a Juventust. Itt a Juventus a cserék (pl. Marchisio – Hernanes) után, valamivel támadóbb felfogásban tudott csak meccsben maradni. Az Arsenal és a Juventus is az ellenfél hátsó ötösének hibáira és a szerzett labdákból vezetett kontra támadásokra játszott rá.

A Bayern gyakorlatilag 4-2-4 játszott, D. Costa és Robben a két szélen, közöttükLewandowski és Müller. Néhány momentum ezzel kapcsolatban, nemrég a Bayern München Leverkusenben egy jó meccsen 0:0-át játszott. Ott más szisztémában játszott a Bayern, amikor viszont úgy nézett ki, hogy a Leverkusen fölénybe kerül váltottak 4-2-4-re, fordult a kocka és jöttek a müncheni helyzetek. Érdemes a váltást megelőző cserét felidézni, Robbent váltotta Müller, D. Costa – Lewandowski – Müller – Coman négyes megfordította a meccs menetét.

Robben láthatóan morcos volt a lecserélésekor, most viszont torinói gólja utánGuardiolához futott. A két mozzanat összeér, akkor Robben sérülésből jött vissza és vigyázni kell rá, ugyanakkor érkezett Coman és D. Costa a csapathoz, akik szélsőjátékukkal gyakorlatilag a két sérüléssel bajlódó ászt Robbent és Ribérythivatottak pótolni. Jellemző, hogy Coman a Juventustól érkezett kölcsönbe, ott a három védő plussz két felfutós, kvázi öt védős rendszerbe a klasszikus szélső nem illett a képbe.

Nem úgy a Bayern futballjába ott a játékpiramist nem hátulról a saját, hanem elölről az ellenfél kapujától építik. Az utolsó bajnokin a Darmstadt ellen Ribérybeszállásával gyakorlatilag öt támadóval játszottak, amivel úgy széthúzták a mezőnyt, amely által gyakorlatilag az ellenfél védelmének a kölcsönös biztosítási esélye csökken. Főleg olyan jól cselező játékosok ellen, mint Robben vagy Ribéry.

A 4-2-4 -el vagy a 2-3-5 -el gyakorlatilag kinyitják a pályát, amellyel elérik, hogy a belső csatárok, Lewandowski és Müller ütközések nélkül – beadásokból stb. –  jussanak gólhelyzetbe a 16-oson belül. Itt is mint máskor, nem az a kérdés, hogy gólt lő-e a Bayern, hanem az hogy mikor és hányat.

Persze mondhatnánk, hogy ez a Bundesliga és nem a Bajnokok Ligája, de a bajnokságban megtörtént a tehermentesítése Robbennek és Ribérynek, ez segíthet, hogy fokozatosan csúcsformába lendüljenek tavaszra. Ne felejtsük el aBayern hogyan bukta el Guardiolával a két BL elődöntőjét: a Real ellen a csapat nem, csak Robben volt jóformában; a Barcelona ellen a csapat jó formát mutatott, csak Robben és Ribéry nem volt. Az eredmény alapján simának tűnt a tavalyi Barcelona elleni vesztes elődöntő a maga 6:2-es összesítésével, de a visszavágon aBayernnek nem sok kellett, hogy elérje a lélektani fordulat előtti pillanatot a meccsen belül, sok helyzetet dolgoztak ki.

Ilyenkor rázta meg magát Messi és mutatott be egy két cselsorozatot és harcolt ki szabadrúgásokat, ezzel törte meg végképp a Bayern akaratát és lendületét. (A meccs után nálam, már akkor megkapta az Aranylabdát.)

Ribéry visszatérésével még erősebb lehet a bajor csapat, az ő improvizációs készsége kiemelkedik a Bayern támadójátékából. Ez látható volt a Mönchengladbach és Darmstadt ellen is (ezeken a meccseken játszott csak sérülései miatt tizenöt és harminc percet). Tíz percre állt be a Juventus ellen, de parádésan vert meg két embert induló cselével – a meccs statisztika hallgat az ilyenekról –  és gólt érdemlő centerezést adott középre. Ribéry szeret és tud az alapvonal felé cselezni.

A fenti tendenciát – jóformában lévő csapat és a klasszisok együttállása- figyelembe véve Guardiolának szakmailag most a harmadik évben minden adott a BL – trófea elnyeréséhez. Hangsúlyozom a csapat tendenciájában, ez a most vagy soha aManchester Cityhez való távozással is összefügghet…

A futballszeretők úgy vélem szívesen látnák a Bayernt a PSG vagy a Barcelonaellen. Ribéry és Robben, Messi és Neymar igazi csúcsfutballt igérne. Igaz, előbb még a Bayern támadóalakzatának Buffont kell erősen gondolkodóba ejtenie. Az olasz klasszisnak biztos, hogy nehéz estéje lesz Münchenben.

A Barcelona és a Bayern jól mutatja, hogy a klasszis játékosok köré kell építeni a taktikát. Ők a legjobb taktikai fegyverek, a formai – taktikai megközelítés csak ebből eredhet, és csak ezután következhet minden számháború. És hogy mit tudnak ezek a futballisták? Cselezni és improvizálni. És ez TÖBB mint megfontolandó a magyar futball-(piramis) építés jövőjének szempontjából…

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!