Lépjen kapcsolatba velünk

Működik a CT, de még tanulják, hogyan

Ct

Működik a CT, de még tanulják, hogyan

Ez a cikk több, mint 10 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egy 128 szeletes CT berendezést telepítettek az egri kórház Radiológiai osztályára, a nagy értékű műszer próbaüzemben működik, a dolgozóknak a használatát tanítják be.

Nem példa nélküli ez, van, ahol fél évig is eltart a próbaüzem. Egerben a tervek szerint nem így lesz, mindenesetre az már biztos, hogy „az új készülék azonnali többsíkú ábrázolásra képes, így nagy térbeli felbontású, kisebb elváltozások is könnyebben felfedezhetőek”. Nem vagyunk nagy CT-szakértők, de az kiderült a kórház tájékoztatásából, hogy ezentúl gyorsabbak lesznek a vizsgálatok, és sokkal több, pontosabb képet készít majd ez a masina (a régi 4, illetve 1 szeletes – amíg tart a próbaüzem, addig azzal dolgoznak). Az új gép használatát már oktatják az asszisztenseknek, orvosoknak.

A hatmilliárdos kórházfejlesztés fele eszközbeszerzés, sőt más pályázatokon keresztül is vásárol új műszereket az intézmény. Így lett új MR, sebészeti képerősítő, és más gyógyításhoz elengedhetetlen dolgok. Nyilván nem szeretnénk használat közben, közelről látni a CT-t, de azt azért reméljük, mielőbb ez segít majd meggyógyítani valami gonosz kórságot.

ct

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL