Egyre több olvasónk jelezte mostanában, hogy nehezményezik azt a tényt, hogy a városnéző kisvonatot kitiltották Eger belvárosából.
A panasz oka nem más, minthogy így kevesebb turista érkezik a központba, ezáltal pedig az ott található vendéglátóhelyekbe sem tér be annyi vendég. Egyre kiürültebb a városnak ez a területe, emellett pedig nemcsak a turisták használják a járművet. Felmerül hát az emberekben az a kérdés, hogy miért ne lehetne a Gárdonyi téren a kisvonat indulópontja, és egyben megállója is?
Korábban a kisvonat hozta be a turistákat a központba, akik így megpihenhettek a Dobó téren, szétnézhettek az üzletekben, vagy egyáltalán tehettek egy sétát a város kacskaringós utcáin is. Most maguknak kell felfedezni a várost, aminek szintén megvan a maga szépsége, de nem biztos, hogy minden vendég időt és energiát szán rá, ezáltal pedig könnyen megeshet, hogy nem fedezi fel Egert teljes szépségében.
Nem beszélve arról, hogy nem csak a fiatal vendégeket érinti ez a probléma. Az idősebb korosztályt olyan viszonylatban érintheti ez a dolog, hogy ők a kisvonat által könnyebben és praktikusabban tudtak bejönni a központba. Az ok, hogy miért változott meg a korábbi útvonal, még nem tisztázott, de vannak hivatkozások, amelyekből az útburkolat védelmére lehet következtetni.
Minden esetre sok egri lakost foglalkoztat ez a dolog, van aki sajnálja, van aki örül neki, de legalább még mindig van kisvonatunk.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














