Lépjen kapcsolatba velünk

Az megvan, hogy egriek is brillíroztak az Eger Rallye-n?

Eger rallye srtider

Az megvan, hogy egriek is brillíroztak az Eger Rallye-n?

Ez a cikk több, mint 10 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Sok-sok képgalériával részletesen beszámoltunk a múlt heti Eger Rallye-ról, amelyen Strider Zoltán, egri pilóta hazai pályán, az első osztályban mutatkozhatott be ráadásul milyen eredménnyel! 

Az Eger Híreknek most első kézből, „személyesen” számolt be navigátorával Koch Péterrel a bravúrról. A „fiúk” rögtön kategóriagyőzelmmel zárták az OB1 első versenyét, az Eger Rally-t. A rendkívüli bravúrról így számoltak be nekünk.

Strider Zoltán:

„Szavakkal nehéz megfogalmazni, mit is érzek most a verseny után. Az, hogy hazai környezetben debütálhattam az ORB első osztályában, ráadásul ilyen jó eredménnyel, felemelő érzés. Fantasztikus volt látni, hogy ilyen sokan szurkolnak nekünk – volt, aki külön transzparenst is készített a támogatásunkra.

Az első versenynapot annak áldoztuk be, hogy, ha lassabban is, de defekt nélkül teljesítsük a mátrai és a szuhai gyorsaságikat. Nem is diktáltunk így komoly tempót, de ha összességében nézzük, lehet, hogy így még mindig jobban jártunk, mint ha defektes kereket kellett volna cserélnünk, és arra megy rá jó pár percünk. Arról nem is beszélve, hogy még gumit is spóroltunk és a Mitsubishi is egybe maradt a másnapi folytatásra!

A vasárnapi szakaszokat kritikus helyzetek nélkül tudtuk abszolválni. Az egyetlen izgalmat az okozta, hogy az utolsó kör, szarvaskői rajtja előtt észleltük, hogy hátul van két lassú defektünk. A melegítés után 1,4 baros guminyomással kellett elrajtolnunk az ideális, 2 bar helyett. Szarvaskő és Bátor-Terpes között ráadásul olyan kevés időnk volt, hogy Petivel inkább úgy döntöttünk, nem cseréljük le az abroncsokat. A hosszú gyors alatt fel is ment 1,6 barra a nyomás, de az egerszóláti szakasz előtt, biztos, ami biztos, feltettük a pótkerekünket. Bemelegíteni azonban már nem volt alkalmunk az etapon, így végig csúszkáltunk a célig.

Sikerült azonban bekormányoznunk a Mitsubishit a célba, ráadásul a 14-es kategória első helyén, így maximálisan elégedett vagyok az eredményünkkel. A kocsi is óramű pontossággal működött, ezért ez úton is köszönöm a csapatnak, hogy ilyen profizmussal álltak hozzá a dolgokhoz és adtak alánk egy igazán versenyképes technikát! Ki kell azonban még jobban tapasztalnunk a kocsi új beállításait, és többet kell gyakorolnunk a dobálós, felhordásos részeken való menetelést.”

Fotó: Csatlós Norbert

Fotó: Csatlós Norbert

Strider navigátora, Koch Péter pedig így értékelte kiemelkedő sikerüket:

„A legfontosabb célunkat, mely szerint be kell érni a célba, teljesítettük. Én egy kicsit tartottam attól, hogy fogom bírni a versenyhétvégét, mert múlt héten végig betegeskedtem. Az adrenalin azonban úgy tűnik, jótékony hatással volt rám, hiszen nem hogy maximális teljesítményt tudtam nyújtani az autóban, de vasárnap estére sem eresztettem le, inkább plusz energiával töltődtem fel.

Szerencsére minden problémától mentes hétvégénk volt, és magunkhoz képest is bíztató időeredményeket tudtunk autózni. Egyedül a mátrai gyorsoktól tartottunk, amiket a kelleténél talán egy picit jobban meg is tiszteltünk. Ebben benne volt az is, hogy nem akartunk kockáztatni egy defektet, illetve a veszprémi esésünket sem szerettük volna újból átélni. De sikerült átgurulnunk a célvonalon, gyűjtenünk a versenykilométereket, és most ez a legfontosabb.

Ha a tavalyi Eger Rallyból indulunk ki, és azt mondjuk, hogy a 2015-ös szezonunk olyan volt, mint az a futam (amikor nem tudtunk igazán jóízűt autózni), akkor bízunk benne, hogy az idei szezonnyitó sikere is végigkísér majd minket a mostani bajnokságban. Ennek fényében akkor egy nagyon szuper év várhat ránk!”

Az Eger Hírek szívből gratulál a győzteseknek, fantasztikus teljesítményükért! Nemcsak az alábbi kép mondatja velünk, de sínen vannak a fiúk, csakígy tovább, hajrá!

Fotó: Csatlós Norbert

Fotó: Csatlós Norbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL