Lépjen kapcsolatba velünk

Sűrített levegős puffogástól lesz „hangos” hamarosan az Érsekkert

Pneumobil

Sűrített levegős puffogástól lesz „hangos” hamarosan az Érsekkert

Ez a cikk több, mint 9 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kevesebb, mint egy hónap múlva, májusban 52 sűrített levegővel hajtott jármű áll rajthoz Egerben, melynek több mint a felét (29 pneumobil) külföldi mérnökhallgatók készítették.

A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny sikerét mutatja, hogy az elmúlt kilenc év során a pneumobilok versenyén induló csapatok száma megháromszorozódott.

Most több mint kétszáz hallgató, összesen pedig huszonkilenc egyetem méri össze tudását és ügyességét az egri Érsekkertben május 5-7. között normál, illetve szenior kategóriában.

Fotó: en.pneumobil.hu

Fotó: en.pneumobil.hu

Három számban küzdenek majd a sűrített levegővel hajtott járművek. A hosszú távú futam során az egy palacktöltettel megtett legnagyobb távolságot mérik, a gyorsulási számban a legjobb időt, az ügyességi futamban pedig három kieséses menetben dől majd el, hogy melyik mérnökcsapat állhat a dobogó legfelső fokára. A szakmai zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt is díjazza, de a mérnökhallgatók által tervezett és épített járművek között értékelik majd a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is.

Kóstolj bele a verseny különleges hangulatába az Eger Hírek tavalyi videója által ITT!

Évről évre látványosan és töretlenül fejlődnek a csapatok által használt technológiai megoldások is, melynek részleteiről a a holvezessek.hu portálon olvashatsz.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.