A mai napon a könyvtárosokat ünnepeljük. Április 14-én ugyanis a Könyvtárosok Világnapja van. A könyvtár egy olyan hely, ahol szinte mindent megtalálunk, és a könyvtáros az, aki mindent tud. Mindig.
Ugyebár olvasni jó. A könyvtár meg olyan, mint egy csöndes mező. Ezen a mezőn borítók, lapok és történetek alkotják a füvet, a szereplők a virágok és a könyvtáros az, aki egyengeti az utunkat rajta. Mindegy, hogy kisgyermekes szülőként, szakdolgozatot izzadó főiskolásként, vagy „csak” az olvasás szerelmeseként térünk be, garantáltan találunk kedvünkre valót.
A világnap célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a könyvtárak és könyvtárosok nyújtotta segítségre, értékekre. Közösségi térként is funkcionál, vadiúj ismeretségeket köthet az ember, és tutira kap segítséget. A könyvtorosokat általában segítőkész, mindig kedves embereknek tartjuk. Vagy épp csöndmániás, vaskalapos személyeknek. Persze a könyvtárosoknak is vannak alfajai.
Van a hiperkedves, aki mindenhol ott terem egy szempillantás alatt, lekapja neked a könyvet, és már be is vitte a rendszerbe, miközben 23 másikat ajánlott a témában. Mosolyog, kisebbeket csokival, vagy cukorkával kínál, és nem okoz neki problémát egy komplett cunami után sem mosolyogva visszapakolni a könyveket.
Van a roppant gyakorlatias, aki fejből nyomja az ISBN számokat, polcra pontosan tudja, mi hol van, és merre dől épp az adott kötet. Ők általában halálpontosan tartják a nyitás-zárás időpontját, és az elmaradásokkal is legalább ugyanilyen „kicentizősek”. Kategóriákba osztja az olvasókat, ehhez mérten bánik velük. Néha mosolyog is, és jó viszonyt ápol a hozzá hasonlókkal.
Vannak azok, akik szentélyként tisztelik a könyvtárukat, és az a legideálisabb, ha egyetlen könyvet sem visznek el onnan. Olvassák csak helyben, hogy felügyelni lehessen, tényleg tisztességgel bánnak-e az adott könyvvel. Keselyűként keringenek és az ügyetlen lapozási kísérleteket kíméletlenül szankcionálják. Ha mégis kivisznek egy-egy könyvet, azt utána gondosan áttapogatják, átlapozzák, nem bújik-e meg benne valami nem odaillő.
Az igazság persze az, hogy aki könyvtárosnak áll, és tényleg szívvel-lélekkel csinálja, abban mindegyik alfaj megtalálható. Egyénenként változó, milyen mértékben, de ott vannak. Nem kell egyből tudathasadással elvitetni a „Marikanénit”, egyszerű dolog ez. Van, akinél a kedvesség elnyomja a többi jellemzőt, másnál a könyvek szeretete nyer, és hát valljuk be, mind idegállapotba kerülünk, ha valaki nehezíti a munkánkat. Ha elszakítasz egy könyvet, az olyan, mintha bevágnál egy kisasztalt a frissen öntött betonba.
Ugorj be a Bródyba, vagy a Tittelbe, és ölelj meg egy könyvtárost. Lehet, hogy kisebb infarktust kap, de biztosan örülni fog neki. Főleg, ha elmagyarázod, ma világnap van, és te szeretetből tetted. Mert szereted a könyvtárosokat, és tiszteled a munkájukat. Mert mindig, mindennel képen vannak, tudják, mi merre hány méter, és mert nem hívják a rendőrséget, amikor egy ismeretlen ember ölelgeti őket.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
