Péntek délután Egerben várta a Magyar Honvédség azokat, akik érdeklődést mutatnak a katonai hivatás iránt.
A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága a modern fegyverek, a haditechnikai eszközök és a katona zenekarok bemutatója mellett toborzót is tartott a Dobó téren. Szerették volna elérni, hogy közelebb hozzák a civilekhez a katonai hivatást, illetve céljuk volt az is, hogy kedvet csináljanak a fiataloknak ahhoz, hogy csatlakozzanak a magyar haderőhöz.
Megtanulják, hogyan kell kisebb, vagy nagyobb csoportokban együttműködni, egymásért kiállni, és becsülettel, tisztességgel harcolni – mondta Vanyur Tibor parancsnok. Hozzátette: mára már elengedhetetlen, hogy a külföldi partnereinkkel is együttműködjön, és a saját katonatársaival is.
A kíváncsiskodók körében mos nem érvényesült a mindent a szemnek, és semmit a kéznek elv, hiszen kezükbe vehették a bemutatott fegyvereket, és a haditechnikai eszközökhöz is közelebb kerülhettek. Mindezek mellett az is kiderült, hogy a Honvédségnél idegen nyelvek tanulására is lehetőség van – olvasható a tveger.hu oldalán.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















