Lépjen kapcsolatba velünk

Fókuszban a barokkba álmodott szocreál kocka

Egri centrum

Fókuszban a barokkba álmodott szocreál kocka

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kicsit szürke, kicsit szocreál, de a miénk a Dobó téri egykori Centrum Áruház.

Nincs új a nap alatt, évről-évre felmerül az igény (mert hogy volna rá), hogy kezdjünk már végre valamit szépséges kis barokk városunk egyik legdiszharmónikusabb, erősen leromlott állapotú szocreál építményével, amely ráadásul a központban, azaz a Dobó téren éktelenkedik immáron 45 éve.

Mondhatnák most a rosszmájúak, hogy miért pont most kellene megváltoztatnunk a Centrum szürke épületét, amikor végre harmonizál a felújított Dobó tér korábbi kedélyes-barokkos arculatához képest szürke és minimalista dizájnjával.

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Na, de komolyan: szerintünk több érv is a felújítás, átalakítás mellett szól.

Azt persze el kell ismerni, hogy az 1971-ben épített Centrum Áruház a szocialista érában példaértékű volt, és bár köszönő viszonyban sem volt a környező csodálatos épületekkel (pl. Minorita templom, Városháza stb.), tervezői próbáltak idomulni a tér harmóniájához, például a megszokott kocka forma helyett a Zalár utca fölé nyúló résszel „izgalmasabbá” tették az épületet, és a magassággal is nagyon ügyesen játszottak: az épület “teste”, a világos rész csak addig ér, ameddig a szomszédos házak is, és az efölé magasodó emelet már bentebb került kialakításra, így nem annyira töri meg a térrész egységét az áruház.

Mindenestre ha nem is esztétikai, de funkcionális szempontból nélkülözhetetlen szerepe van jelenleg is: még így leromlott állapotában is ez alkotja a Dobó tér észak-nyugati térfalát, mely nélkül a Dobó tér elveszítené impozáns arányait.

A milliárdos kiadású ledózerolás tehát eleve elvetve, már csak azért is, mert jelenleg nem önkormányzati, hanem magántulajdonban van. Így marad a felújítás reménye, ám hogy a tulajodonosnak egyáltalán érdekében áll-e, nem tudjuk. Az épületnek van még egy furcsasága, pikantériája: az épület legjobb és legnagyobb részét, azaz a második emeletét nem magyar, hanem egy „ázsiai illetőségű” üzlet uralja. Zárójel bezárva.

Sokan megmondták már a nagytutit, hogy milyen jellegű intézményt kellene befogadnia az épületnek: a legnépszerűbb verziók között szerepel koncertterem, irodaház, vagy az Agrai Park után egy újabb pláza kialakítása. Számomra a legkedvesebb verzió, amely sajnos valószínűleg csak ábránd marad, hogy a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár költözzön oda. Erre készült egy fantáziaterv is pár éve az RTU architects részéről, annak épülettervétt helyettesítettük be Nemes Róbert eredeti fotójába, íme:

Illusztráció: Keller Richárd

Illusztráció: Keller Richárd

Ebből a tervből nekem az tetszik a legjobban, hogy szerkezetileg egy bájosabb és nyitottabb épület jönne létre, amelynek teraszán megnyílna a Bródy-kávézó is. Már látom is magamat, amint joviális firkászként délelőtt 10 órakor a tabletemből fel-fel pillantgatva kávét szürcsölök és élvezem a Dobó téri nyüzsit.

Forrás: rtu.hu, egrinapok.hu

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL