Anyák Napja van, megint rájövök, úgy rohan az idő, mintha kergetnék. Tegnap óta figyelem a kis virágüzletet alattunk, éjfélig dolgoztak. Ma is, kora reggel már látok egy fickót virágcsokorral átrohanni az úton. Az édesanyjához siethet.
Mert ma hivatalosan is az Édesanyákat ünnepeljük. Tavasz van, meg szánsájn, mégis rám telepszik valami szomorkás nosztalgia. Arra gondolok, nem vagyok már gyerek, hirtelen azon kaptam magam pár hónapja, hogy felnőtt lettem, most meg pislogok, mint hal a szatyorban. Mert nem tudom, mihez kezdjek, hogy csináljam, jó felnőtt ember lesz-e belőlem?
Én a szerencsés kategóriába tartozom, mert megvannak a szüleim, végigterelgették az egész életemet, s most sem hagynak cserben, hogy betojt kiskacsaként billegek a nagybetűs szélén. Ez a nap az Anyámé, a Te Anyádé, mindenki Anyjáé. Nosztalgiázok, pedig vasárnap reggel van, alig pislákol az élet a városban. Mert emlékszem. Emlékszem a sok vitára, veszekedésre, „nem szólok hozzád”-ra. Arra, hogyan dacoltam Vele, hittem el, hogy Ő sem mindenható. Nem a nagy francokat.
Emlékszem, hogyan tanítgatott, terelgetett, vigyázott, vigasztalt, szeretett – akkor is, ha hülye voltam. Talán akkor a legjobban, amikor hülye voltam. Ma, rettegve attól, mi vár rám a holnapokban egyszerre végtelen hálát érzek a szidásért, a veszekedésért. Hálás vagyok, amiért elhitette velem, hogy meg tudom csinálni, amiért hitt bennem, amiért az Anyukám. Hálás vagyok az ápolásért, a szeretetért, a tiltásért és az elfogadásáért.
Szeretem érte, hogy az orromra koppintott, amikor fejjel rohantam neki a falnak, és megmutatta, hol az ajtó. Azért, mert egyetlen pillanatra sem veszi le a szemét rólam, és mind a mai napig boldog gyerekként feledem minden bajom, ha megölel. És sosem lehetek elég hálás azért, hogy olyan szüleim vannak, amilyenek. Mert Apámmal karöltve mentek neki az Életnek, hogy én lehessek. Mert lehet, hogy dilisek vagyunk, de büszkén mondom, hogy ez az én Családom.
Emlékszem. Minden kis nyavalyámra, szenvedésemre, amikor azt hittem, a kamaszkor a világ, és hogy nálam nagyobb kínlódó nincs kerek e világon. Ő pedig mindent tudó mosollyal várta ki a végét, és amikor a porba seggeltem, akkor felnyalábolt. Boldog Anyák Napját, gondolom most. És eszembe jut az összes ovis gyurmakütyü, minden cserép árvácska, minden betanult vers, amivel életem során megajándékoztam ezen a napon. És rájövök, hogy ez mocsok kevés.
Ő az egész lényét adta nekem, mert ő az Anyukám. És amikor erre gondolok, akkor elhiszem, hogy jó leszek erre az életre felnőtt embernek. Neki örökre a gyereke maradok – és sokkal ijesztőbb, ha arra gondolok, jó leszek-e gyerekének, erre a világra?
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
