Lépjen kapcsolatba velünk

Pneumobilok jaszkariznak ma Eger belvárosában

Pneumobil

Pneumobilok jaszkariznak ma Eger belvárosában

Ez a cikk több, mint 9 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ki ne hagyd ma a IX. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt felvezető, „jaszkarizós” városi felvonulását és járműbemutatóját Egerben. Meg a futamokat se.

Mi már egy hónapja szóltunk, hogy puffogástól lesz „hangos” májusban az Érsekkert, azaz  52 sűrített levegővel hajtott jármű feszül egymásnak az Érsekkertben május 6-tól.

Ma 16:45-től máris testközelbe kerülhetsz a 29 egyetem kétszáz hallgatója által épített gépcsodájával a Dobó téren tartott „seregszemlén”, járműbemutatón. A gépállatokat működés közben is láthatod, pilótáik ugyanis kétszer is megfuttatják őket a belvárosban. 16 órától az Érsekkertből startolnak a Dobó térre, a járműbemutató után pedig visszapuffognak az Érsekkertbe az első  kvalifikációs futamra.

Fotó: pneumobil.hu

Fotó: pneumobil.hu

Este 6-tól már éles bevetés is lesz, indul az Érsekkertben az első kvalifikációs futam.

Ha minél több infót és érdekességet szeretnél megtudni a versenyről, látogass el a pneumobil.hu portálra.

Ha nem tudsz kijutni a versenyre, semmi gond, az Eger Hírek képes beszámolókkal követi le a teljes eseményt.

Íme egy kis ízelítő tavalyról:

http://www.egerhirek.hu/a-muszakik-nyertek-a-nemzetkozi-aventics-pneumobil-versenyt/

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.