Lépjen kapcsolatba velünk

Találkozhat a frissen végzett szakmunkásokkal – munkaerő-piaci börzék a szakképesítő vizsgákon

IMG

Találkozhat a frissen végzett szakmunkásokkal – munkaerő-piaci börzék a szakképesítő vizsgákon

Ez a cikk több, mint 10 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Több mint 100 vizsgán több mint 1000 szakképző iskolás tanuló mintegy 50 szakmában tesz a májusi-júniusi vizsgaidőszakban a megye 20 szakképzést folytató intézményében.

 

A legnagyobb arányban a gépészet, vendéglátás és kereskedelem szakmacsoportokban végeznek. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Munkaerő-piaci börze” elnevezésű programja segítséget kíván nyújtani a vállalkozások számára a hiányzó szakemberek pótlására.

A gyakorlati vizsga napján, a vizsga végeztével, az vizsgaszervezőkkel és a vizsgabizottság előzetes engedélyével szeretnénk lehetőséget biztosítani a vállalkozások és a fiatal szakemberek számára, hogy a vizsga utáni együttműködés, foglalkoztatás kereteit, az álláslehetőségeket megbeszéljék.

IMG_1389

A munkaerőpiaci börze program keretében az alábbi vizsgákon van lehetőség a végzős fiatalokkal való találkozásra:

 

VizsgaszervezőSzakképesítés megnevezéseVizs-gázók számaGyakorlati vizsga idejeSzóbeli vizsga ideje
GÉPIPAR
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaCNC gépkezelő222016.05.26 07:00
ZF Hungária Kft.
Eger, Kistályai út 2.
2016.05.27 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaGépi forgácsoló102016.06.01 7:002016.06.02 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaGépi forgácsoló212016.05.30 7:002016.05.31 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaHegesztő62016.05.12 07:00
2016.05.12 13:10
PLATT 2003 Kft. Felsőtárkány
2016.05.13 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaIpari gépész22016.06.03 7:002016.06.06 10:25
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaÉpület- és szerkezetlakatos32016.06.02 8:002016.06.06 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKözpontifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő62016.05.24 8:002016.05.25 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaGépi forgácsoló72016.06.02 08:00
Korporel Kft.
Hatvan, Bocskai utca 14
2016.06.03 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaGyártósori gépbeállító32016.05.19 08:00
Novocoop Kerekharaszt,
2016.05.20 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaHegesztő82016.05.19 08:00; 10,00; 12,15; 14,15
Újhatvani Tanműhely
2016.05.20 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaHegesztő252016.05.31 08:00
2016.06.01 08:00
Újhatvani Tanműhely
2016.06.02 08:00
Újhatvani Tanműhely
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaIpari gépész162016.06.06 08:00
2016.06.07 08:00
Korporel Kft.
2016.06.08 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaIpari gépész52016.06.07 08:00
Korporel Kft.Hatvan,
2016.06.08 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKözpontifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő32016.05.27 08:00
2016.05.27 10:00
Kerekharaszti Tanműhely
2016.05.30 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaMechatronikai technikus132016.06.03 08:00
Robert Bosch Elektronika Kft.
2016.06.09 8:00
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaHegesztő92016.05.10 07:00
Mátrai Hegesztéstechnikai Kft
2016.05.19 8:00
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaHegesztő72016.05.10 07:00
Mátrai Hegesztéstechnikai Kft
2016.05.19 8:00
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaIpari gépész92016.05.24 07:00
Mátrai Erőmű Zrt., Visonta
2016.05.30 8:00
Eötvös József Református Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Műveszeti Iskola és KollégiumÉpület- és szerkezetlakatos62016.05.12 12:002016.06.01 8:00
Eötvös József Református Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Műveszeti Iskola és KollégiumÉpület- és szerkezetlakatos122016.05.31 7:002016.06.01 8:00
KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi SzakképzőGépi forgácsoló242016.05.12. 10,00-16,15
2016.06.02. 7,00-2016.06.03. 17,15
2016.06.02. 10,30-2016.06.03. 15,15
Kontawig Műszaki és Üzlettudományi Szakképző IskolaGépi forgácsoló162016.05.30 07:00
2016.05.30 09:40
2016.05.31 8:00
Kontawig Műszaki és Üzlettudományi Szakképző IskolaGépi forgácsoló132016.05.31 7:002016.06.01 8:00
Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola, Szakiskola és KollégiumCNC gépkezelő192016.05.25 7:002016.05.26 8:45
Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola, Szakiskola és KollégiumCNC gépkezelő192016.05.25 7:002016.05.26 8:45
Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola, Szakiskola és KollégiumGépgyártástechnológiai technikus302016.05.23 7:002016.05.24 8:00
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és KollégiumGépgyártástechnológiai technikus292016.05.24 07:00
2016.05.25 07:00
2016.06.02 8:00
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és KollégiumGépgyártástechnológiai technikus142016.05.23 7:002016.06.03 8:00
 

ELEKTRONIKA

Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaElektromos gép- és készülékszerelő72016.06.08 08:00
Újhatvani Tanműhely
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaVillanyszerelő82016.05.31 08:00
Újhatvani Tanműhely
2016.06.03 8:00
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaErősáramú elektrotechnikus172016.05.25 07:00
Mátrai Erőmű Zrt
Visonta, Erőmű u 11.
2016.06.02 8:00
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaVillanyszerelő12016.05.25 08:00
BEMOLUX Kft.
Gyöngyös, Gyár u.1.
2016.06.02 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaVillanyszerelő22016.06.09 8:002016.06.09 13:30
Kontawig Műszaki és Üzlettudományi Szakképző IskolaVillanyszerelő62016.05.11 12:152016.05.31 8:00
KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi SzakképzőVillanyszerelő92016.05.10. 9,15-15,45
2016.06.02. 7,00-9,30
2016.06.02. 10,00-11,45
Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola, Szakiskola és KollégiumElektronikai technikus132016.05.11 13:15
2016.05.24 07:00
2016.05.24 08:00
2016.05.24 12:30
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és KollégiumElektronikai technikus312016.05.25 7:002016.06.01 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAutóelektronikai műszerész62016.05.31 8:002016.06.08 12:45
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAutószerelő172016.05.30 8:002016.06.08 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAutótechnikus92016.06.01 8:002016.06.01 13:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAutószerelő122016.05.31 08:00, 9,00; 11,00; 12,00; 13,00; 15,00
KMKK Gyöngyösi Területi
Igazgatóság
Gyöngyös, Pesti u. 74.
2016.06.01 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAutóelektronikai műszerész32016.05.30 08:00
2016.05.30 09:00
2016.05.30 11:00
KMKK
Gyöngyös, Pesti út 74.
2016.06.01 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKarosszérialakatos42016.05.26 08:00
Kerekharaszti Tanműhely
2016.05.30 8:00
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKarosszérialakatos22016.05.20 07:00
Shick-R Kft.
Gyöngyös, Szurdokpart u.66.
2016.05.27 9:00
 

ÉPÍTŐIPAR

Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAsztalos52016.05.12 10:002016.05.30 08:00; 8,30; 11,45
2016.06.08 08:00
Kerekharaszti Tanműhely
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAsztalos32016.05.12 10:002016.06.03 8:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAsztalos32016.05.12 10:002016.06.01 08:00
2016.06.01 13:00
Építőipari Tanműhely,
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaAsztalos42016.05.12 10:002016.06.01 08:00
2016.06.01 13:00
Építőipari Tanműhely,
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaFestő, mázoló, tapétázó22016.05.20 08:00
2016.05.20 13:15
Kerekharaszti Tanműhely
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKőműves és hidegburkoló132016.05.12 10:002016.05.23 08:00
2016.05.24 08:00
Kerekharaszti Tanműhely
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKőműves és hidegburkoló32016.05.12 10:002016.05.24 08:00
Kerekharaszti Tanműhely
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaFestő, mázoló, tapétázó52016.05.30 08:00
2016.05.30 13:00
Egri SZC József Attila Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKőműves és hidegburkoló12016.05.12 10:002016.05.30 8:00
Egri SZC Március 15. Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és KollégiumaFestő, mázoló, tapétázó72016.05.31 07:00
2016.05.31 12:00
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaKőműves és hidegburkoló42016.05.12 10:002016.05.24 08:00
Építőipari Tanműhely
Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaFestő, mázoló, tapétázó32016.05.12 12,30
Építőipari Tanműhely
Eötvös József Református Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Műveszeti Iskola és KollégiumFestő, mázoló, tapétázó42016.05.24 07:00
2016.05.24 12:00
Eötvös József Református Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Műveszeti Iskola és KollégiumKőműves és hidegburkoló32016.05.12 10:002016.05.19 7:00
VENDÉGLÁTÁS
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaCukrász32016.05.26 8:00
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaCukrász82016.05.27 8:00
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaPincér152016.06.01 8:002016.05.31 8:00
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaSzakács112016.05.23 08:00
2016.05.23 10:15
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaSzakács222016.05.24 08:00
2016.05.24 10:15
2016.05.25 08:00
2016.05.25 10:15
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaVendéglátásszervező-vendéglős112016.06.07 8:002016.06.06 8:00
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaVendéglátó eladó32016.05.30 11:00
2016.05.30 13:45
2016.05.30 8:00
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaPincér42016.05.30 11:002016.05.30 8:00
Egri SZC Március 15. Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és KollégiumaCukrász62016.05.26  8:00:00
2016.05.23
Egri SZC Március 15. Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és KollégiumaPincér52016.05.24 8:002016.06.08 8:00
Egri SZC Március 15. Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és KollégiumaSzakács132016.05.24 08:00
2016.05.25 08:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaVendéglátó eladó102016.06.02 8:002016.06.03 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaVendéglátó eladó72016.06.02 8:002016.06.03 8:00
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és KollégiumCukrász82016.05.24 10:00
Szent Lőrinc Cukrászda
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és KollégiumCukrász72016.05.25 10:00
Szent Lőrinc Cukrászda
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és KollégiumPincér102016.05.31 08:00
Agria Étterem
2016.06.01 8:00
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és KollégiumSzakács182016.05.26 08:00;
2016.05.26 14:40
Agria Étterem
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és KollégiumSzakács162016.05.30 08:00
2016.05.31 10:10
Agria Étterem
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és KollégiumVendéglátásszervező-vendéglős152016.05.23 08:00
2016.05.24 08:00
Agria Étterem
2016.05.25 8:00
SZINERGIA Üzleti Szakképző IskolaSzakács222016.05.24 08:00
2016.05.25 08:00
Hotel Eger & Park
Eszterházy Károly FőiskolaIdegenforgalmi szakmenedzser12016.06.16. 8,30-10,30
2016.06.16. 15,00-16,00
2016.06.16. 8,00-15,00
Károly Róbert FőiskolaVendéglátó szakmenedzser22016.05.12. 8,00-15,452016.05.24. 8,00-13,00
Károly Róbert FőiskolaIdegenforgalmi szakmenedzser12016.05.12. 8,00-11,452016.05.24. 8,00-11,30
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaPincér112016.06.10 8:002016.06.09 8:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaVendéglátó eladó82016.06.10 8:002016.06.09 8:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaSzakács182016.06.01 08:00
2016.06.02 08:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaVendéglátásszervező-vendéglős202016.05.25 08:00
2016.05.26 08:00
2016.05.27 8:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaTurisztikai szervező, értékesítő52016.05.25 8:002016.05.25 15:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaCukrász192016.06.06 08:00
2016.06.07 08:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaSzakács112016.06.06 8:00
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, 3200 Gyöngyös, Katona J. út 4.Cukrász32016.06.06. 8,00-14,30
2016.06.07. 8,00-11,30
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, 3200 Gyöngyös, Katona J. út 4.Szakács1
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, 3200 Gyöngyös, Katona J. út 4.Pincér6
KERESKEDELEM

 

Andrássy György Katolikus Közgazdasági KözépiskolaLogisztikai ügyintéző242016.05.13 07:50
2016.05.13 12:30
2016.06.09 8:00
Egri Szakképzési CentrumÉlelmiszer- és vegyiáru-eladó142016.05.26. 8,00-19,00
BE-L-GA Kft
Eger, Mátyás király 106.
2016.05.27. 8,00-18,00
Egri Szakképzési CentrumMűszakicikk eladó72016.05.24. 8,00-19,002016.05.25. 8,00-18,00
Egri Szakképzési CentrumRuházati eladó52016.05.24. 8,00-19,002016.05.25. 8,00-18,00
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaEladó142016.05.17 08:00
BE-L-GA Kft.
2016.05.18 8:00
Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája Szakiskolája és KollégiumaKereskedő102016.05.19 8:002016.05.19 12:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaEladó132016.05.19 08:00
2016.05.19 12:20
2016.05.20 08:00
2016.05.20 11:30
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaEladó172016.05.24 08:00
2016.05.24 11:00
2016.05.25 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaLogisztikai ügyintéző132016.05.26 08:00
2016.05.26 10:00
2016.05.30 08:00; 11,00
Egri SZC Március 15. Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és KollégiumaEladó72016.05.18 8:002016.06.01 8:00
Grassalkovich Antal Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Felnőttek Általános IskolájaEladó92016.06.22 08:00
2016.06.22 11:15
2016.06.23 08:00
2016.06.23 10:35
Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Középiskola és Felnőttek Általános IskolájaKereskedő152016.05.13 12:302016.06.08 8:00
Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Középiskola és Felnőttek Általános IskolájaLogisztikai ügyintéző232016.05.24 08:15
2016.05.24 10:30
2016.06.10 8:00
Gyöngyösi Kolping Katolikus Szakiskola és Speciális SzakiskolaEladó62016.05.20 08:00
Coop Diszkont Áruház.
2016.05.20 10:00
Csaszignál Kft.
2016.05.20 12:30
2016.05.20 13:45
Gyöngyösi Kolping Katolikus Szakiskola és Speciális SzakiskolaÉlelmiszer- és vegyiáru-eladó152016.06.06. 8,00-16,20
Coop Diszkont Áruház
Gyöngyös, Szurdokpart 2.
2016.06.06. 16,30-
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és SzakiskolaEladó172016.05.23 7:002016.05.24 8:00
Eötvös József Református Oktatási Központ — Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Műveszeti Iskola és KollégiumÉlelmiszer- és vegyiáru-eladó12016.05.18. 7,00-12,30
COOP-Jászinveszt Zrt
2016.05.18. 14,30-15,00
Eötvös József Református Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Műveszeti Iskola és KollégiumEladó92016.05.18 07:00
2016.05.18 11:30
Coop – Jászinveszt Zrt.
2016.05.18 14:30
Károly Róbert FőiskolaReklámszervező szakmenedzser12016.05.12. 9,00-11,302016.05.20. 8,00-12,30
Károly Róbert FőiskolaNemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző12016.05.12. 9,00-11,302016.05.20. 8,00-15,00
Eszterházy Károly FőiskolaLogisztikai műszaki menedzser-asszisztens32016.05.11. 10,00-17,30
2016.05.12. 8,00-11,15
2016.05.12. 11,00-15,45
2016.05.13. 8,00-15,15
2016.05.14. 8,00-11,00
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és KollégiumKereskedő142016.05.19 08:00
2016.05.19 10:00
Unio Coop Zrt
Eger, II. Rákóczi F. u. 48.
2016.05.19 12:00
INFORMATIKA, ÜGYVITEL, KÖRNYZET-GAZDÁLKODÁS
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaMűszaki informatikus102016.06.09 08:00
2016.06.10 11:00
2016.06.10 8:00
Egri SZC Damjanich János Szakközépiskolája, Szakiskolája és KollégiumaSzámítógép-szerelő, karbantartó52016.05.25 8:002016.05.26 8:00
Gyöngyösi Kolping Katolikus Szakiskola és Speciális SzakiskolaSzámítógép-szerelő, karbantartó152016.05.30 08:00
2016.05.30 11:00
2016.05.31 8:00
Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és SzakiskolaInformatikai rendszergazda72016.05.26 08:00; 10,00; 11,00
2016.05.27 08:00
2016.05.27 12:00
Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskola, Szakiskola és KollégiumInformatikai rendszergazda72016.05.12 12:00
2016.05.23 07:00
2016.05.23 10:00
Eszterházy Károly FőiskolaWeb-programozó62016.05.25.8,00-13,30
2016.05.26. 12,00-15,15
2016.05.26.8,00-11,00
2016.05.27. 8,00-15,00
Egri SZC Remenyik Zsigmond KözépiskolájaÜgyviteli titkár132016.05.17 8:002016.06.06 8:00
Károly Róbert FőiskolaTitkárságvezető102016.05.12. 8,00-13,452016.05.18. 8,00-14,15
Károly Róbert Főiskola, 3201 Gyöngyös, Mátrai u. 36.Hulladék-gazdálkodási technológus92016.05.10. 9,10-15,40
KRF, Gyöngyös, Mátrai út 36.
2016.05.11. 9,00-15,30
KRF, Gyöngyös, Mátrai út 36.


Kelemen Judit
 : kelemen.judit@gmail.com ; 06-70-932-3576
Részvételére lehetőségei szerint számítunk, további információért keresse kollégáinkat:

Vitkóczi Marianna marianna.vitkoczi@hkik.hu ; 06-20/494-2318

Szabados Lívia: livia.szbados@hkik.hu ; 06-20-259-9340

 

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL