Lépjen kapcsolatba velünk

NEM TUDJÁK, NEM MERIK, NEM TESZIK, avagy mi lett veled egri lokálliberális oldal?

000758704 1994 600f

NEM TUDJÁK, NEM MERIK, NEM TESZIK, avagy mi lett veled egri lokálliberális oldal?

Ez a cikk több, mint 9 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Schiffer András kivonulása kapcsán ihletet kaptunk egy kis elemzésre. El is indítottunk egy új rovatot Pol-Beat címmel, hogy egy újfajta stílusban foglalkozzunk a helyi közélettel. Olvassátok, kommenteljétek, véleményezzétek.

A rendszerváltoztatás időszakában és azt követően egészen 2006-ig meghatározó volt Egerben a liberális kör politikai részvétele. A sztori elejétől a végéig nagyjából ugyanaz játszódott le velük, mint országosan az SZDSZ-szel.

Az elején radikális rendszerváltó hang, majd szövetkezés a szocikkal és sokáig zsaroló pozícióból történő zsákmányszerzés némi kreativitással és humorral fűszerezve. Ilyen szintű térnyerésük és tündöklésük a helyi jobboldal avittságán, bénaságán és amatőrizmusán is múlott- ezt meg kellett jegyeznünk.

Itt is SZDSZ-nek hívták őket, belőlük nőtt ki az Egri Lokálpatrióta Egylet (ELE), majd megszűntek. Mi maradt belőlük és kik az utódaik? Még izgibb, hogy a minap eltávozott a hivatásos közélők sorából Szakasits Árpád dédunokája, Schiffer András is.

Az EH az új POL- BEAT rovatában nemzetközi összehasonlításban elemzi az egykori és mostani szadista főszereplőket.

Weil Zoltán (Iván)

Weil Zoltán (Iván)

Weil Zoltán (Iván)

Több cikluson keresztül volt önkormányzati képviselő a városban, sokak szerint a Közgyűlés idegesítő, de üde színfoltjaként működött. Amolyan helyi Kuncze Gábor, már ami a bon monjait illeti.

Senki ne pereljen be bennünket, mert közgyűlési idézet következik: „Weil Zoltán Ivánnal az a baj, hogy egyszer Weil, egyszer Zoltán, másszor pedig Ivánként viselkedik.”- mondta valamelyik nagyokos róla hajdanában, danában.

Nagy „hivatalos szamizdatos”, Evő Iván néven írt vállalható étteremkritikákat. Frekvenciákkal is bizniszelt, megcsinálta az „ország legnézettebb rádióját” a Rádió7 formájában, de az sincs már. A város fő cinikusa, ő találta ki anno az „SZDSZ most 5 éves, de jövőre hat” című szlogent, amit országosan is használt a párt. És tényleg jó. Volt. 1998-ig volt a testület tagja. Ő.

Pár éve szenved az Egri Köztársasági Szalon nevű intézmény szervezőjeként, volt már itt Gyurcsány, Bajnai meg Vágó István, Lendvai Ildikó és tsai. „Inkább komcsi ez a szalon, nem liberális”-mondják az egri piacon a hurkásnál.

Weil az egriszin.hu lelkes tollforgatója,  valami online piacot is gründolt, megette az összes hamburgert a városban, nekünk nem maradt semmi sem.

Az ódon liberálisok talán egyetlen olyan tagja, aki lehet, hogy pusztán egy csalamádés hambi formájában, de még mindig jelen van.

Mostanában a fia zenekarának, az Ethnofil-nak sofőrje és menedzsere. Valljuk be, hogy ez az egyik legértékesebb „all time” közéleti aktivitása.

Gyurkó Péter 

Gyurkó Péter

Gyurkó Péter

A városi és a megyei testületben is dolgozott, mivel ügyvéd elsősorban jogi dolgokon törte a fejét. Meghatározó okoska volt azért. Többet nem tudunk róla mondani, jelenleg nem aktív szereplője a helyi közéletnek.

Horuczi Csaba

Horuczi Csaba

Horuczi Csaba

Eredetileg Török Tamásnak hívták volna (ő is városi jogász, jelenleg az EVAT Zrt. jogtanácsosa, WTF?), hiszen a nagy SZDSZ az egri ügyvédet kérte fel először országgyűlési képviselőjelöltnek, de Török maga helyett a közéletben és máshol is ismeretlen Horuczi Csabát ajánlotta. És végül ő is lett a kiválasztott.

Többször indult sikertelen országgyűlési képviselőjelöltként, ez azonban biztosította neki a helyi képviselői mandátumot, közös MSZP-SZDSZ jelöltséget és a nyolc évig tartó alpolgármesterséget.

Nagy Imre (KISZ-MSZP) polgármester, országgyűlési képviselő, Szuperinfó meg egyéb mindenes spanja volt. Nagy bizniszmen hírében állt. Mindenki főkapitánya, Várkonyi Gyuri bácsi humorosan „Síruha” (érted: hó ruci) névvel illette.

Horuczi Csaba hattyúdalként az SZDSZ országos pártigazgatója lett, meg is szűnt a párt hamarosan, előtte nem kevés adósságot felhalmozva. Úgy tudjuk, hogy most Angliában tolja a vendéglátásban, ami összvárosi érdek.

Székely Gábor

Szekely_Gabor

Székely Gábor

A régi egri trafikos, az öreg Schwartz fia. Az édesapja adta el annak idején (1960-ban!) az egri zsinagógát, mint a helyi hitközség vezetője. A szentélyt elbontották, ronda szálloda épült a helyére. Nemrég foglalkoztunk is ezzel a gyönyörű építészeti alkotással, ami nagyon hiányzik most a városból.

Na, de térjünk rá a fiára, Székely úrra. Budapest-Eger tengely. Indult a városban az országgyűlési választáson, hozta az SZDSZ szintjét.

Demszky mellett volt főpolgármester-helyettes, majd a Szerencsejáték Rt. vezetője. Általában pénzügyeket bíztak rá, ami merész, de korántsem véletlen.

Országos kapcsolataival segítette a helyi szadis spanjait.  SzRT-s támogatásokat azért tolt a városba, nyilván furdalta a lelkiismeret a zsinagóga miatt. Napjainkban a Székesfővárosban él, az „Élet menetének” állandó résztvevője. (Ej, egri zsinagóga, te drága, de nagy kár érted!)

Csarnó Ákos

Csarnó Ákos

Csarnó Ákos

A jogász végzettségű fiatalember egy ciklust töltött el a városi képviselőtestületben, mígnem az LMP országos központja Komlósi Csaba bőrébe bújva kifúrta onnan őt.

Pedig a csávó még a győzelmi eséllyel biztosan nem kecsegtető országgyűlési – és polgármeterjelöltséget is bevállalta 2014-ben. A kisvárosi nagy pletykák szerint több évig fidesz-tag is volt, csak ezt Schiffer András meg ne tudja!

Habár lehet, hogy már megtudta, lásd. feljebb. Az LMP országos kongresszusain rendre nekifut valamilyen tisztségnek és vagy visszapattan vagy bejön.

Napjainkban az LMP „közigazgatási szakszóvivője” vagy mi a szösz. Ahogy Orbán Viktor mondaná: még lehet belőle cserebogár! A Kerekes Band oszlopos tagja, szabad idejében firkál az egriügyeken. Valamiért mindig sapka van rajta, ő az egri Vujity Tvrtko.

Komlósi Csaba

Fotó: tveger.hu

Komlósi Csaba

Az LMP- országos parlamenti főszakértőjéből, bizalmi emberéből egri mezei önkormányzati képviselővé visszabukott filozófus (már veszélyes!) aktivista.

Gyakorlatilag hivatalosan ő jeleníti meg az LMP-t Egerben. Mindent elárul róla, hogy a városi képviselőtestület alakuló ülésén (ami egy formális, ünnepélyes díszülés) elkezdte a meghekkelést azzal, hogy nem szabályosan lettek kiküldve a meghívók, stb.

Bulldogként kapaszkodik rá a témákra, mindenbe beleköt, iszonyú aktív opponens a városi Közgyűlésben. Ebből a szempontból az egyik legnehezebb falat a kormánypártok számára az egri Városházán.

Csarnó Ákossal feszt boxolnak, mindkettő kap mokeszeket ebben az igen pici családon belüli adok-kapokban. Rendszeres szerzője az egriugyek.hu-nak. A D’ Artagnan hasonmás verseny Heves megyei  3. helyezettje.

Szalóczi Géza

Róla nem itt, hanem majd a szocik elemzésénél emlékezünk meg.

Gálfi Antal 

Gálfi Antal

Gálfi Antal

Az EH- informátorai az egyik leghiggadtabb politikusként értékelték, már ami a liberalizmust illeti. Akár szabadelvű konzervatív is lehetne amennyiben létezik ez a kategória egyáltalán. Sokszor indult az önkori választáson, meg olyan is volt, hogy akart indulni aztán mégse. Az elmondások szerint az utolsó ciklusában a helyi jobboldal fontos kérdésekben mindig számíthatott a voksára. Bringával tolja.

Fodor Gábor 

Fodor Gábor

Fodor Gábor

Őt azért említjük meg, mert Heves megyei, gyöngyösi, így országos politikusként ráhatása volt a helyi szdsz-es világra is.

Oktatási miniszterként tolta a pénz az alapítványi iskolákba, volt országos pártelnök is. Mostanában úgy csinál mintha ő lenne a Parlament apukája, kimért hangon mondja el bölcs intelmeit. Kedvenc szavajárása a „mi liberálisok”, ami azért egy erős túlzás, hiszen egyedül van…

Vizy Gyula 

dan_kefir_140_gr

A történet egyik legunalmasabb szereplője. A felnémeti városrész képviselője volt sokáig. Többször evett kefírt a Közgyűlésben.

Virág János

500ccd98b1f42c9fe0ce0cb002a67465

Virág János

A jelenséget nem is értette senki sem, a helyi SZDSZ végjátékának egyik formabontó szereplője volt. Helyi liberális pénzember, egykori Horuczi fan. Még azt emelnénk ki, hogy értéket képvisel, hiszen egy történelmi pince az övé.

Farkas Zsuzsa

Farkas Zsuzsa

Farkas Zsuzsa

Végre egy nő! Zsuzsa Garbó.

A SZETA (Szegényeket Támogató Alap) egri megmondója. Civilbe burkolt pártos jótevő. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola oktatója, a nagy vietnámi szabadságharcos szellemiségének továbbvivője. Sok egyéb „civil” szervezet képviselője, névadója. Azóta is. (Kárpátok, stb.)

Fekete Valér (Sior)

242876_sior

Fekete Valér

Harcos kormánykritikus pedagógus meg talán valami repper is, inkább rajzol mintsem beszél (persze lehet, hogy ez a szerencsésebb verzió).

Nemrég az Egri Polgárok Háza (magyarul fidesz székház) előtt is hagyott valami üzenetet egy tábla formájában. Jelenleg a mainstream városi liberó „megszólalók” tagja, a legtökösebb laza. Folyamatosan üzen a kormánynak és a fidesznek. Keményen. A legfrissebb hírek szerint épp disszidálni készül. Ez van.

És végül…

Na ennyit látni most. Hogy lesz-e ebből talpraállás? Ez még nagyon a jövő zenéje. Egyelőre nem úgy tűnik.  Az igazi régi szadik már pocakosak és kopaszok, az új alakulat (LMP) belül fájtol egy része pedig csak a fidesz hívószavára vár. (RIP: Schiffer András) Szervezeti erejük, tömegbázisuk itt helyben a nullával egyenlő, erősek azonban az interneten, a közösségi médiában. Virtuálisan jók tehát, ebben az egyben vezetők a városi politikai erők között.

Az világosan látszik, hogy jelen pillanatban szétesés van, nincs koncepciójuk, stratégiájuk, össze-vissza karatéznak. Nincsen továbbá vezéralakja sem a lokálliberálisoknak, nem sikerült betölteni ezidáig az SZDSZ megszünésével hátra hagyott (z)űrt. Nem tudják, nem merik, nem teszik.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.