A jelen várakozása a jövőt fürkészi. A közte lévő idővákumot általában a múltba tekintéssel töltjük ki és bennük támpontokat keresünk a jövőt illetően.
A korábbi EB tornák felidézésének időszakát éljük, szerencsére most mindez a válogatott EB felkészülésével kellemesebben hat a futballszeretőre, most magyar futballszeretőként gondolkodhat és érezhet. Az EB múltunk dicsőn kezdődött aztán lábjegyzet lett a tornadöntők – krónikáiban, hátra került a selejtezők függelékébe.
Ezek után miként találhatunk a korábbi EB –k és az aktuális futballszerető érzéseink, a jövő és a múlt között kapcsolatot? Thomas Doll és Andreas Möller juthat eszünkbe űrt áthidaló támpillérként. Ők hozzájárultak a magyar válogatott EB szerepléséhez, ugyanakkor sikeres EB résztvevők is voltak.Thomas Doll a Fradiban végzett munkájával segített a válogatottnak, míg Andreas Möller a dárdai – storcki átmenet és a norvég meccsek kapcsán a szövetségi kapitány támpillérre volt. És valljuk meg őszintén, magyar játékos és magyar edző régen járt világtornán és akkor sem volt szerencsés. Doll ésMöller ellenben igen, személyesen tapasztalták meg az utat egészen a döntőig.
Mindenesetre ez a torna-tapasztalat a szemlélet és hozzáállás szintjén érződik a storck –i retorikán és magatartáson is. Az EB előtti időszak a szakmai felkészülésnek rendelődik alá és nem a külsőségeknek. Ez pozitívan hathat a csapat és a mi várakozásainkra is. Bernd Storck a 23-as keret kijelölésében nem húzott váratlant, ami megzavarhatná a csapategységet. Persze a kisördög ott bujkál bennünk, ha az EB selejtezők előtt van egy világos szakmai – a futball játékosabb oldalát kidomborító – koncepció és egy erre törekvő szövetségi kapitány – játékos kiválasztás és felépítés –, akkor ma talán egy játékosabb, technikásabb könnyedebb csapat készülhetne az EB-re. Ebben az esetben legalább olyan önbizalommal várhatnánk az EB-t, mint ahogy azt az osztrákok teszik.
A magyar futballszerető a rég várt torna – léten túl a kedvező sorsolás okán plusz izgalmat érezhet. Igen az érzés bennünk van, az EB –selejtezők után az EB sorsolásnál sem engedte el a futball Fortunájakezünket. A kérdés, hogy ezt az esélyt a fej és a láb kitudja -e használni. Mondhatjuk, hogy léptünk előre az utóbbiak tekintetében, a kérdés izgalma, hogy mennyire, s ezzel megtudjuk–e ugrani a 16-os lécet. Mindenesetre a már említett szakmai higgadtság és a felfokozott szurkolói jelenlét segíthet ebben.
Kicsit megszaladt a toll. A jelen várakozása és a közelmúlt íratta e sorokat. A szakmai részvétel és higgadtság okán visszakanyarodhatunk Thomas Dollhoz és Andreas Möllerhez, segítségükkel felidézhetjük az 1992-es és az 1996-os EB néhány momentumát. Az 1992-es svédországi nyolcas döntő csoportkörének első fordulója: Független Államok Közössége – NSZK (már a nevek is sokatmondók, a nagy globális átmenet emlékképei) a németek tízese, Thomas Doll a kezdőben, Andy Möller a második félidőben áll be. A volt szovjet, de még nem orosz csapat a 63. percben megszerzi a vezetéstDobrovolszkij 11-es góljával. Itt adjuk át a szót a korabeli beszámolónak:
„Már minden eldőlni (91. perc) látszott, amikor D. Kuznyecov felrúgta Dollt. A csaknem húszméteres szabadrúgásnak a mezőny legjobbja, az örökmozgó Hassler állt neki és a sorfal mellett Harin hálójának balfelső – sarkába talált. Nem kétséges a németek – a végső eredmény szempontjából – igen fontos pontot szereztek.”
A csoport másik találkozóján a hollandok Bergkamp góljával a skótokat múlják felül. A második fordulóban FÁK-Hollandia O-O, míg a németek 2:0 verik a skótokat. A mérkőzésen Möller végig a pályán van, Doll nem kap lehetőséget:
„ A második félidő skót rohamai között – ellentámadásból – Möller, majd Hassler találta el a kapufát.”
A harmadik fordulóban a szuperrangadón a hollandok 3:1-re verik a németeket. Möller végig játszik, Dolla 77. percben áll be Riedle helyére. A hollandok már az első negyedórában 2:0-ra vezettek, a második félidő elején Klinsmann szépít, Bergkamp a 72. percben megszerzi a harmadik holland találatot.Thomas Doll becserélése a reakció. A németek és a hollandok is bejutnak a négy közé, mert a posztszovjet csapat 3:0-s vereséget szenved a skótoktól. Az elődöntőben a német válogatott magabiztos játékkal veri a házigazda svédeket 3:2 –re. Möller nem játszik, Doll csak a 90.percben áll be.
https://youtu.be/bCYs9DUe_yA
Berti Vogts talán a holland meccs tapasztalatai alapján inkább a védelem stabilizálására helyezte a hangsúlyt és Sammer került be a középpályára. Mi sem bizonyítja ezt jobban a Dánia elleni döntő, ahol a szünetben az 1:0 –ás hátrány tudatában Sammer helyett Dollt küldte pályára. Aki valóban feldobta a német támadójátékot, azon a napon Peter Schmeichelnek viszont nem lehetett gólt lőni. Thomas Dollra mint láttuk, Berti Vogts amolyan jolly jokerként számított, amikor bajban voltak, amikor helyzetkialakításokra volt szükség, a hollandok, vagy a dánok ellen.
Képességei megfeleltek ennek a szerepnek, hiszen improvizációs és cselező-készség tekintetében csapat és kortársai felett állt. A csatár és az irányító középpályás közötti határmezsgyén amolyan „németek Váczi Zolijaként” mozgott és játszott. Talán ha a nyitómeccsen sikerül felülmúlni a jó erőkből álló „nagyorosz” csapatot, az ő és a németek EB –je is másként alakul.
Érdemes elidőzni a döntőnél, a dán EB „csodánál”. A korabeli svéd politikai napilap, a Svenska Dagbladet a következőket írta:
„A dánok győzelme a legnagyobb meglepetés 1954 óta. Akkor az esélytelennek tartott németek legyőzték a csodálatos magyar válogatottat. Akkor mámorban fürödtek a németek, most legszívesebben sírtak volna…”
Ha a németek 1992-ben nem is voltak olyan szellemi és technikai fölényben, mint anno 1954-ben a magyarok, de azért az ő válogatottjuk volt a legerősebb. A dán „csoda” persze a döntőben érte el a csúcspontját, a maga folyamatosan felívelő formájával a franciák csoportbeli legyőzésével és a négy közé jutással, majd hollandok elleni drámai 2:2-es majd 11-esekkel megnyert elődöntő után.
A dánok beugróként vitték el az előadás után a győzelmi koszorút. Az eredeti szereplő jugoszláv válogatott a világrendszer változás és átmenet legsúlyosabb tragédiája, a kitörő délszláv konfliktus és háború következményeként nem lehetett ott Svédországban. A futballtudás és a kvalifikációs sorozatalatt mutatott játék alapján a jugoszláv csapat komoly esélyes lett volna. A dánok az esélytelenség terhétől szabadulva a „csak nyerhettünk hozzáállással” és a dán szurkolók tömegeitől – a svédországi a helyszín közelsége által – támogatva el tudták kapni a fonalat.
Persze futballozni is tudtak, Schmeichel élete formájában védett, egy technikás védősorral rendelkeztek, egy a mezőnyből is kiemelkedő klasszis játékos, Brian Laudrup jelentette a különbséget, elől pedig volt egy jól és hasznosan futballozó csatáruk Povlsen személyében. Magyar futballszeretőként az EB előtt elmondhatjuk: Brian Laudrup képességű futballistánk nincs, de a „csak nyerhetünk hozzáállás” és szurkolói támogatás meglehet…
Az 1992-es EB kapcsán felvetődhet a kérdés: mikor élvezhető igazán egy nagy torna?
A válasz persze egyszerű, ha jó és élvezetes meccsek vannak. Mindenképpen fontos, hogy a csoportmeccseken ne legyenek nagy különbségek, a végjátékok pedig élvezetes összecsapásokat hozzanak. A 8 csapatos tornán az előbbire kevés volt az esély, a Dánia – Hollandia elődöntő és a Dánia – Németország döntő pedig élvezetes volt. Megállapítható, hogy az jót tesz a tornának, ha a házigazda csapat ott van a végjáték környékén, hangulat-mágnes és a kihívás miatt, ki és mikor állítja meg őket.Svédország ott volt az elődöntőben 1992-ben. Felvillanyozza a tornát, ha megszüli a maga meglepetéscsapatát. Dánia jött, látott és győzött. A mindenkori legfontosabb alkotóelem: az egyéniség. Egyéniség és új csillagok nélkül nincs futball és igazi magas színvonal. Itt volt Brian Laudrup és feltűntDennis Bergkamp.
Kell egy kis egyéni futballdráma, erre Van Basten volt a példa. Ha kimondjuk azt a két szót, hogy 1988 ésEB, akkor Van Basten jut eszünkbe: az angolok elleni mesterhármasa, a németek elleni semmiből lőtt gólja, vagy a döntőben a szovjetek ellen lőtt parádés kapásgól… 1992-ben a holland világklasszis sérülésekkel és formaproblémákkal küzdött. Jellemző, hogy a svédországi tornán is bemutatott rá jellemző világklasszis mozdulatokat, bődületes kapás kapufa, meg nem adott ám szabályosnak tűnő gól a csoportmeccseken. Van Basten azonban nem tudott átlendülni egy góllal a holtponton. A dánok elleni elődöntőben sem ment neki igazán, ami a mindent eldöntő tizenegyes párbajra is kihatott, az ő nevéhez fűződött az egyetlen kimaradt 11-es.
Vigyük magunkkal a jó torna receptjét, ám ne feledjük el a gondolati pillérünket megtámasztó két futballistát: Möllert és Dollt.
Egy 1994-es Kicker interjúrészlet Andreas Möllerrel, úgy hiszem, remekül átvezethet a futball következő emlék – csarnokába, az 1996-os angliai EB-re :
„(…) A legtöbbet a csatárok mögött, támadó középpályásként tudom nyújtani és ezen a poszton hatalmas a választék. Itt van Doll, Bein, Sammer, Thon, és én vagyok közülük a legfiatalabb. Amíg ebben a sorban játszott Matthaus – irányító söprögető lett – is, természetesen őt kereste mindenki a labdával, ő volt a karmester.
Mikor érezte először, hogy most már Önnél van a „pálca”?
Októberben, Karlsruheben az Uruguay elleni mérkőzésen. Rengeteget futottam, mutattam magam és a korábbiakkal ellentétben, most kaptam is labdát és mozgattam az együttest.
Nem volt nehéz egy olyan érzékeny futballistának mint Ön, Matthaus árnyékában lenni ilyen sokáig?
Voltak nehéz időszakok, de túléltem. Egyébként a labdarúgásban is végig kell járni a szamárlétrát. Huszonhat éves vagyok, Lothar huszonkilenc esztendősen lett világsztár. Overath, Netzer,Grabowski, nemsokára én is elérem ezt a kort…
Három megjegyzést fűzhettünk hozzá, Andreas Möller felsorolása elején Thomas Dollt említi, talán véletlenül tette. Ám a képességek szerinti megítélés szerint nálam is Doll az első, a további sorrendről persze lehetne vitatkozni. A második a fokozatos folytonosság, futballnemzedékek és a futball pályaívegyütt és egymásra hatásában: klasszis – irányítók felsorolása és az életkor és csúcsteljesítmény – szellemi és fizikai értelemben – időszak közötti összefüggés.
És mindennek igazolódása A. Möller karrierjében, két –három év és 28-29 éves korában felér a csúcsra, jön az 1996 –os EB Angliában és a Dortmund 1997 –es Bajnokok Ligája sikere. Az 1996-os angliai tornának Andreas Möller volt az egyik legjobb játékosa. A német válogatott karmestere nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt és oroszlánrészt vállalt a német válogatott EB győzelemében.
Most rendeljük a jó torna receptjéhez az 1996-os történéseket. A torna halálcsoportjából, a német, cseh, olasz, orosz kvartettből. Möllerék elsőként jutottak tovább, és akkor még nem gondolták, hogy az első meccsen megvert – egy szép Möller gól – csehek, tovább tudnak jutni, sőt a döntőt velük játszzák majd. A cseh meglepetéscsapat, új egyéniségeket is hoz: Patrick Berger, P. Nedved. Az első nagy tornájaZidane-nak, elődöntőig jut a franciákkal. A torna csatárcsillaga a horvát Suker, egyszer megpróbálja, egyszer át is emeli az előző EB hősét Schmeichelt. A fineszes horvát a negyeddöntőben Köpkét, a német kapust fekteti el finoman gólja előtt.
Az átemelések és esernyők EB-je az 1996-os. Suker mellett Gascoigne skótok elleni esernyő utáni kapásgólja emlékezetes, Poborsky pedig a portugálokat emelte át és ki az EB-ről. A házigazda Anglia az elődöntőig jut, megtalálták Lineker utódját Shearert, Gascoigne utoljára felszívja magát. Mégis a torna a legnagyobb felfedezettje és talán a legjobbja is a villámléptű, remekül cselező Steve Mcmanaman.
A végjáték alakulásakor sok a O:O és a 11-esek (francia –holland, francia –cseh, angol-spanyol), a német-angol 1-1 -es elődöntő és a tizenegyes párharc a maga drámaiságával kiemelkedett mérkőzések sorából. Szerintem már Lineker is megbánta a futball és a németek viszonyáról szóló aforizmáját. Jóslata bénító valósággá vált 1996-ban is, a döntőt jelentő 11-est Andreas Möller rúgta be. A fináléban szabályalkotók elvetélt és később szerencsére elvetett hosszabításban elért aranygól szabályát Bierhoff váltja német aranyra.
Az angliai kontinenstorna ahogy a fenti sorokból is kiderült új recept szerint íródott, nyolc helyett tizenhat csapat versenyzett a Delaunay–trófeáért. Az az újítást a hely szelleme a futball hagyományait képviselő Anglia ellensúlyozta. Kicsit hasonló a helyzet most is. 24 csapat és Franciaország. Soknak tűnik a létszám, még ha az európai politikai térkép alakulását nézzük is, még ha a gazdasági szempontok és a regionális kiterjedés kedvezményezettjei vagyunk mi is. Soknak tűnik a futball érték szempontjából, a világtornák minősége negatív tendenciát és parallel képet mutat a FIFA és az UEFA szervezeti botrányaival.
A helyszínek kiválasztásai a végjátékok gyenge lefolyása, a döntők minőségesése, egyszóval az élményesés sújtja ezeket a tornákat. Rosszul adagolják a receptet. A dél-koreai/japán, a dél-afrikai, nem hozott magával felejthetetlen futballmeccseket, emlékszünk Dél-Korea elődöntőbe jutásáért a FIFA gyakorlatilag elgáncsolta a portugál, az olasz és a spanyol csapatot. Ettől nem lesz jó a torna, csak a kiábrándulás fokozódik. Az elmúlt lengyel/ukrán és osztrák/svájci EB-n egyik sem jutott a 8 közé. Korábban a portugálok 2004-ben otthon döntőt játszottak, előtte négy évvel a holland/belga EB-n a hollandok elődöntőt.
Ezek a tornák színvonalasabbak is voltak. Sérül az az elv, hogy végső győzelemre is esélyes csapat rendezze a tornát. A színvonal tekintetében ez most adott, hiszen a francia válogatott favoritnak tekinthető, az egyik legerősebb játékoskerettel rendelkezik. Itt van még létszámsúlya, a nagy futballtradícióval bíró rendezések sem tudták igazán ellensúlyozni, gondoljunk a német vagy a brazil világbajnokságra, elhalványult a színvonal a végjátékra, a negyeddöntőben még egy-két jó meccs, de utána…
Megpróbálta a FIFA bürokratikusan orvosolni a sárga–és piros lapok átütemezésével segíteni, hogy a színvonal a játékos kiesések miatt ne essen, ez túl kevés. Az UEFA most kifőzte egyszeri receptjét, á la Platini, növeljük a létszámot 24-re, a kevés kiesővel a nagy csapatokat még kímélhetjük a csoportmeccsek alatt, ugyanakkor eggyel több kieséses kör, ami formaidőzítés és szám szerint több jobb meccset ígér. Ugyanakkor a csoportmeccsek izgalmát a nagy gól és matematikai kalkuláció fogja fokozni. 1986-tól 1994-ig ez volt vb-k receptje. Meglátjuk…
A magyar futballszerető elsősorban most a keserű szájíz elkerülésében és az édes emlékek szerzésében reménykedik. Mit kívánhatnánk mást mint a magyar válogatottnak a lehető leghosszabb utat, magunknak pedig kellemes futballélményeket!
Olvasható a centerhalf.hu oldalon.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


















