Heves megyében közel 3000 civil szervezet van, melyek célirányosan tevékenykednek, 50 százalékuk szabadidővel, sporttal, vagy kultúrával foglalkozik – hangzott el a Norma Alapítvány Városházán tartott keddi sajtótájékoztatóján.
Az Egri Norma Alapítvány képzések, rendezvények szervezésével foglalkozik, de ezen túlmenően több tanácsadói bázist is üzemeltet a civil szervezetek segítésére, a gazdaság, a pályázatok, az adózással kapcsolatos tudnivalók, a jog és a közhasznúság kérdésköreiben. A megyében működő civil szervezetek akár egy alapszabály módosítás jogi hátterével is fordulhatnak a Norma Alapítványhoz, ha nincs megfelelő forrásuk a a módosításhoz szükséges ügyvédi költségek kifizetésére.

Akár egy alapszabály módosítás jogi hátterével is fordulhatnak a Norma Alapítványhoz – hangzott el a Városházán
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a kormányzati támogatásokról beszélt. Kiemelte, hogy kétféle segítséget tud nyújtani a kormány: az egyik a Nemzeti Együttműködési Alap, amely kisebb szervezetek támogatására hivatott – ennek keretében az utóbbi években több, mint 80 Heves megyei szervezet kapott 70 millió forint támogatást. A másik forma pedig az, amit az Egri Norma Alapítvány tud nyújtani a civil szektor szereplőinek segítség formájában – írják a radioeger.hu oldalon.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















