Lépjen kapcsolatba velünk

Nagyon meglepő volt az eredmény – Cseh Laci véleménye a magyar futball sikerről

Cseh laszlo kazany

Nagyon meglepő volt az eredmény – Cseh Laci véleménye a magyar futball sikerről

Ez a cikk több, mint 10 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A mostanában nálunk oly gyakran szereplő sportolónkat, Cseh Lászlót kérdeztük. Jelen esetben nem az olimpiáról, vagy az úszással kapcsolatban, hanem a keddi Labdarúgó Európa Bajnokságon elért magyar sikerről faggattuk egy picit.

Kedd este óta az egész ország futball-lázban ég, ugyanis, ahogy azt már korábban mi is megírtuk, június 14-én Magyarország válogatottja 2:0 arányban legyőzte Ausztriát.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A meccs második felét tudtam csak figyelemmel kísérni, és azt gondolom, hogy nagyon meglepő eredmény volt az, hogy ilyen jól tudtunk szerepelni az osztrákok ellen – vallotta be Laci. Hozzátette: őszintén megmondom, nem számítottam erre az eredményre.

Azt is elárulta nekünk, hogy nagyon tetszett neki a magyar csapat bátorsága. Sokkal bátrabbnak tűntek a pályán, mint eddig – jelentette ki. Azt is elmondta, ha teheti, feleségével együtt feltétlenül szurkolnak majd a következő meccsen a hazai srácoknak, hiszen ezt az eredményt mindenképpen biztatónak tartja.

Mi is hasonlóképpen gondoljuk. Hajrá magyarok!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL