Kellemes lehűléssel indul a hét, ami valljuk be, nagyon jól esik. A város is tartogat egy rakás szuper lehetőséget, szemezgessetek aktuális programajánlónkból, ziher, hogy találtok valamit!
Hűsítő fuvallatok, zivatar gyanús időjárás – nagyjából ezzel indíthattuk a hétfő reggelt. Most összeszedtük Nektek, mik azok a programok, amiket kár lenne kihagyni, még akkor is, ha az esőkabát és a gumicsizma lehet az alapfelszerelésünk a hétre.
Hétfőn, tehát június 27-én kezdődik a Kézműves-kerámia tábor, mely egészen július 1-jéig, péntekig tart majd, és a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban kell keresnetek. Szóval, ha a gyerkőc csípi a kreatív programokat, akkor ez az ő helye lesz, Ti meg büszkélkedhettek az általa készített tárgyakkal a szomszédoknak.
Kedden, június 28-án igazi kultúr programmal készül a város, délután 4 órakor megnyílik ugyanis a Montázs – Fényvarázslók Szenior Társaságának Fotókiállítása a Bartakovics Béla Közösségi Ház Galériájában, ki ne hagyjátok!
Szerdán pedig mindenkit vár a Kultúrszalon az Agria Park Vásárterén, ezen belül is Für Anikó és Hrutka Róbert. A téma a „Szinkronban” lesz, a moderátor szerepét Kránitz Balázs tölti be, a jegy ára pedig tartalmaz egy csésze teát/kávét és süteményt.
Csütörtökön sűrűsödnek az események, kezdetét veszi a Bükki Művészeti Napok – Barokk Fesztivál. A nyitóhangverseny ugyan Bélapátfalván lesz, de Eger is kap bőven programot, például a Kopcsik Marcipániában, a Széchenyi utcán és a Minorita templomban – a részleteket itt találjátok.
Este 18:00-tól érdemes a Brancs Kávézó -és Borkert irányába pislogni, ugyanis Wine.Bike.Piqniq esemény van a láthatáron, erről itt olvashattok részletesebben! Legyen nálatok bicikli és jókedv, a többi már megy magától!
A másik alternatíva az „Az Estharang…” – Cigányzenés magyarnóta műsor a Vitkovics Alkotóház és Művésztelep udvarán Bokor János lesz a vendégművész, az esemény 19:30-kor kezdődik.
Pénteken óvatosan átcsúszunk a júliusba, annak is legelső napjába. Ennek örömére Ágyúdombi Zenék az Egri Várban. Igazi történelmi és zenei élmény minden érdeklődőnek, kár lenne kihagyni! Pénteken 17:30-kor már kezdődik is, vitézi próbával, huszárvirtussal, majd 19:00-kor érkezik a Rejtező zenekar, végül 20:30-kor a The Feelgood.
Ez a program egyébként szombaton, július 2-án is folytatódik, 17:30-kor a szokásos virtus, majd este hét órakor The Hangover Band koncert, 20:30-kor pedig a Z’mirim Klezmer Band érkezik. Részletek itt!
Szombaton egyébként egy Fenyő Miklós élő nagykoncerttel is számolnotok kell, ez a Máraiban lesz, este hét órától.
Vasárnap, július 3. napján pedig egy szuper zenei élményben lehet részetek, ha időben foglaltok magatoknak asztalt: Huszadik Strauss – est lesz a Kis Dobó téren, részletekért, asztalfoglalásért, miegymásért katt ide!
Mindezek mellet pedig egész héten nézhetitek a foci EB-t az alábbi helyeken!
További infó ide kattintva érhető el!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















