Franciaország és Portugália találkozik egymással az EB döntőjében. Kellemes párosítás. Stílusos futball és hagyományok jellemzik mindkét válogatottat. Ráadásul ilyen döntő még nem volt világtornán. A futballvilágának összességében jót tehet ez a finálé. A játékosabb és a szabadabb futball kerülhet vele előtérbe.
A fenti állításunkkal persze azt is kimondjuk, jó hogy a németek most nem érték el a finálét és alulmaradtak a franciákkal szemben. A németek felszívták magukat az elődöntőben, a legjobb teljesítményüket nyújtották a tornán. Pontosan megszerkesztett csapatjáték és pozícionális futball jellemezte őket. A Löw által felépített domináns játék, a megszerkesztett helycserék és labda nélküli bemozgások összhangja, – mellyel gyakorlatilag a világbajnokságot megnyerték – most is tetten érhető volt, csak halványabban.
Khedira kiesése azért is fájhatott, mert ő ezeket a labdás és labdanélküli mozgásokból keletkező réseket futotta be jól, és tört be a tizenhatosra az összekötő területén. A német válogatottból összességében azonban hiányzott a szellemesség és az egyéniség. Sablonosnak tűnt a játékuk. Az olaszok ellen már ki is jött ez a gyengeségük. Jól tükrözte vissza mindezt az olaszok elleni tizenegyes párbaj, ott gyakorlatilag a támadásért felelős szekció hagyta ki a tizenegyeseket, a jó formát mutató védelmük ellenben értékesítette azokat. A franciák ellen jobban futballoztak, de a probléma, az egyéniség faktor hiánya fennmaradt.
A francia csapat nagyobb támadó ellensúllyal bírt, mint az olasz válogatott, Matuidi és Pogbaképességei döntőek voltak. Ők remekül mennek át védekezésből támadásba, és ott volt Griezmann, akinek a játékszabadságával nem tudtak mit kezdeni a németek, visszavont középcsatárkéntkiemelkedő teljesítményt nyújtott. Köré épült a játék, ha nála volt a labda veszélyt hozó kombináció és akció bontakozott ki. Kiemelhetjük Pogba második gól előtti ütemcselét az alapvonal felé. Ezek az egyéni és technikás megmozdulások döntötték a franciák felé a mérleget. Ők rendelkeznek a legtöbb olyan játékossal, akik embereket tudnak levenni a pályáról cseles megoldásokkal. Gondoljunk csakPogbára, aki védekező középpályásként teszi mindezt, óriási előny, és ritka a mezőnyben. E megközelítésben most Payet gyengélkedését is kibírták a franciák, Griezmann játéka vagy Pogbamegoldása ellensúlyozta ezt.
Mindenesetre a német –francia elődöntő hozta az eddigi legjobb mérkőzést, két támadójáték feszült egymásnak, hullámzott a játék. Jó volt látni, hogy egy kiemelkedően játszó – utóbbi szót kétszer aláhúzom-futballista, Griezmann volt a mérleg nyelve. Ezen a tornán a spanyol, az angol, az olasz, a német válogatottnál hiányzott ez a felfogás és futballista, erősen sablonos futballt mutattak be. Ennek tüneteként emlékezetünkbe maradhatott Rooney „erőlködése” az Izland elleni végjátékban tudta és érezte, hogy le kellene venni egy ellenfelet, megpróbálta, nem sikerült. Ugyanezt a tehetetlenséget érezhettük Özil részéről az olaszok és a franciák ellen. Itt a nemcsak a játékost, hanem a játékfelfogástis érintheti a kritika. Griezmann vezetésével a franciák mindezt könnyedebb formában oldották meg az egész torna alatt. Persze a szurkoló felteheti a kérdést, hogy ha nincs az a tizenegyes, akkor…
Nem Schweinsteiger hibájára helyezném a hangsúlyt, hanem magára a francia szögletre. Egy tudatosan kialakított, a régi – klasszikus futballtörvény szerint remekül belőtt szögletet láthattunk, amelyre érkezni és erősen kapura irányítottan lehetett volna fejelni. Az ilyen sarokrúgások után terjedt el, „a szöglet fél gól” mondás. A „fél –gól” pedig többnyire kikényszeríti a védelmi hibát. Ismét egy aprónak látszó, ám döntő technikai momentum.
A huszonnégy csapat által bemutatott játék, az egyéniségek és a szellemes csapatjáték együttállását nézve a döntő párosítása nem érdemtelen. Griezmannékról már ejtettünk szót. A portugálok stílusárólés C. Ronaldo vezérszerepéről is beszéltünk már. Bár az Aranylabda megítélése egyre vitatottabb, elképzelhető, hogy Griezmann és C.Ronaldo között a fináléban mutatott játék lesz a döntő érv az év végi választáson.
Hagyjuk az egyéniség tárgyiasítását, maradjunk az esélylatolgatásnál. A csapatjáték terén Pepe ésWilliam Carvalho visszatérésével a portugál tengely ismét helyreállhat a döntőben. Ez a luzitán válogatott játékára csak pozitívan hathat. Ennek ellenére a franciák tűnnek az esélyesebbnek, a hazai pálya, a lendület és a németek legyőzéséből származó lelki többlet okán.
A múlt segít megvilágítani a stílusok küzdelmét és a francia – portugál találkozók bizony szoros és klasszikus EB meccseket hoztak. Felidézhetjük az 1984-es hosszabbításos elődöntőt, ahol Platiniék a hazai EB győzelemig vezető úton a portugálok ellen szenvedtek meg a leginkább. A 3:2-es mérkőzésenPlatini a 119.percben szerezte a győztes gólt. Emlékezetes a 2000-es EB elődöntő, ahol Figo és Zidanekarmesterként nézett egymással szembe.
Didier Deschamps akkor igen közeli tapasztalatot szerzett a portugál futball erényeiről, gyakorlatilagFigo-t kellett semlegesítenie a mérkőzésen. Végül a francia válogatott az 1:1 –es rendes játékidő utánZidane 117. percben lőtt tizenegyes góljával jutott be a döntőbe. Mégis, az a belga –holland rendezésű EB a „portugál-lázról” maradt igazán emlékezetes. A semleges és a szemet gyönyörködtető futball hívei szinte kivétel nélkül Figoékkal szimpatizált.
A végső győzelmet akkor a csúcsformát mutató franciák szerezték meg. Az olaszok elleni finálétTrezeguet emlékezetes aranygólja döntötte el. A gólt előkészítő finom cselsorozat Robert Pirés nevéhez fűződött. Az ezredforduló francia sikercsapata, igazi multikulturális válogatottként volt aposztrofálható, amelyben Pirés személyesítette meg a portugál vonalat. Édesapja António portugál származású, Robert Pirés gyakorlatilag a második világháború utáni gazdasági konjunktúra és bevándorlási hullám lezáruló szakaszával egy időben az 1970 –es évek elején született Franciaországban.
A kis Pirés otthon portugál és spanyol nyelvközösségben élt, de az iskolában már a franciával küzdött. Az apja és a közösség hatása alatt Pirés gyermekkorában a portugál futballt szívta magába. Utána persze jött a francia képzés. Mindez Robert Pirés játékán is meglátszott, a sok és okos mozgás, a finom passzok és cselek, a szellemesség és könnyedség a portugál futball jellemvonásait is magában hordozta. Az ő játékstílusa meghatározó szerepet játszott az Arsenal „wenger-i aranykorában” és az ágyúsok sokmozgásos futballjában. A portugál–francia döntő futball-esszenciáját talán az ő játékintelligenciája fejezheti ki a legjobban.
A portugál – francia mérkőzések találkozási pontjai élvezetes döntőt ígérnek. Megérdemelnénk már végre egy játékban is emlékezetes döntőt. Régen volt rá példa. Számunkra sem elhanyagolható a finálé és a két csapat által mutatott irány. Az általuk képviselt stílus a magyar futball igazi, hagyományos lényével mutat rokon vonásokat. Tudom, hogy most ünnepelünk, tudom, hogy nálunk most a német vonal erősödött fel, de a döntő párosítása talán azt is a szemünk elé tárja, hogy milyen felfogás állhat és állhatna hozzánk a legközelebb…
Olvasható a centerhalf.hu oldalán.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
