Lépjen kapcsolatba velünk

Egerben piáltak a német zöldek

B1Q9283

Egerben piáltak a német zöldek

Ez a cikk több, mint 10 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Péntek óta Egerben tartózkodnak az Esslingenből érkezett német Zöld Párt képviselői, akik az egri LMP meghívására látogattak városunkba. A delegáció tagjai bejárták a belvárost, és megkóstolták az egri borokat is.

Az LMP helyi szervezete látja vendégül a városban, Eger németországi testvérvárosának, Esslingennek a Zöld Párti képviselőit. Komlósi Csaba elmondta: szeretnénk a jövőben rendszeressé tenni a kapcsolattartást és a találkozókat is.

Carmen Tittel, a négytagú delegáció egyik tagja elárulta, hogy a borkóstolás, és a városnézés mellett azt tetszett neki a legjobban, hogy új terek jöttek létre Egerben. Ezeken a helyeken le tudnak ülni az emberek, találkozhatnak, és beszélgethetnek egymással. Emellett hozzá tette, hogy a várban a történelmi átélés, és a vár felújított részei fogták meg a leginkább.

_B1Q9283-2

A német delegációt magával ragadták a felújított terek

Mint kiderült, a találkozó célja nem mást, mint nyitni a civil szervezetek felé, illetve fontosnak tartják azt is, hogy közelebb hozzák a két várost egymáshoz, hiszen az Európának most nagyobb összefogásra van szüksége, mint valaha. Kihangsúlyozták azt is, hogy a fiatalokban rejlik a jövő, az ő körükben és a civil társadalom körében kell létrejönnie az együttműködésnek.

Az első napokban a négy fős delegáció tagjai Felsőtárkányon, az Ökopolisz konferencián vettek részt, ahol érdeklődtek a magyar és egri viszonyok iránt, illetve előadást tartottak a környezettudatos szemléletmódról.

 

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL