Keddi temetése után Egerben is megemlékeztek Esterházy Péter íróról, annál a fánál, amelyet maga ültetett 13 évvel ezelőtt.
Ez a fa a Múzsák ligetében van, az Érsekkertben, ahol az Egri Újságírók Szövetsége várta azokat, akik szerették volna leróni kegyeletüket az író tiszteletére, kifejezni gyászukat. „Esterházy Péter olyan fénylő és saját pályáján ívelő csillag, emelkedő üstökös volt, akit nem lehet és nem is szabad befogni” – mondta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a Kossuth-díjas író gyászmiséjén kedden a Veszprém megyei Gannán, a család hagyományos temetkezési helyén.
Ezt idézte fel Molnár Ferenc az egri megemlékezésen. A Neumann János Középiskola és Kollégium tanára – aki lelkes olvasó – kifejtette: az irodalom nem egy alkalmazott tudomány, nem lehet különféle célokra felhasználni azt a nyelvi kreativitást, amit például Esterházy Péter művei képviselnek. Az író állandóan reflektál az előző gondolatokra, voltaképpen olyan, mint az egész magyar kultúra.
A gyertyagyújtáson jelent volt Rázsi Botond, Eger alpolgármestere is. „Az Egy nő a kedvencem, a maga egyszerűségével és bonyolultságával együtt, ahogy jellemzi a férfi-nő kapcsolatot” – mondta a mécsesek mellett Rázsi Botond. Ő most a legutóbbi, Hasnyálmirigy napló című könyvet vette a kezébe, amiben Esterházy éppen arról értekezik, unfair dolog könyvet írni – még élve – a halálról úgy, hogy mire az olvasó kézbe veszi, ő már halott lesz. Ha Esterházyt olvasunk, az író velünk van, elgondolkodtat, megnevettet, és érezzük, hogy vagyunk mi, emberek – zárta gondolatait az alpolgármester.
A Kossuth-díjas író 66 éves korában, július 14-én hunyt el hasnyálmirigyrák következtében. Földi maradványait a szertartás részeként szűk családi körben helyezték el Gannán, az altemplomban található családi kriptában.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















