Lépjen kapcsolatba velünk

Mentőpontokkal küzdenek a fürdőzők biztonságáért a Tisza tónál

Frauen strand bräunen gute laune

Mentőpontokkal küzdenek a fürdőzők biztonságáért a Tisza tónál

Ez a cikk több, mint 10 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kánikula idején sokan az élővizeknél találunk felfrissülést, Egerhez legközelebb a Tisza-tó van. Jó tudni, hogy két új, Abádszalókon és Kiskörén kihelyezett mentőpontnak köszönhetően mostantól jobban figyelnek ránk, és gyorsabban jön a segítség, ha baj van.

Az Országos Mentőszolgálat folyamatosan figyeli, hogy melyik térségből hány segélyhívás érkezik – mondta el kérdésünkre Győrfi Pál, a szervezet sajtószóvivője, pr igazgatója. Ezeknek az adatoknak a kiértékelésével próbálják meghatározni, hogy hova kell az erőket csoportosítani, azért, hogy mindig a lehető legközelebbről érkezzen a segítség, minél rövidebb idő alatt. A közelmúltban új mentőállomások is épültek az országban, illetve kihelyezett mentőpontokat hoztak létre Heves megyében Dédestapolcsányban, valamint – ahogy fentebb írtuk – a Tisza-tónál, Abádszalókon és Kiskörén – fejtette ki a sajtószóvivő.

frauen-strand-bräunen-gute-laune

Mostantól jobban figyelnek a fürdőzőkre

Győrfi Pál kifejtette: egy mentőállomás építése nagy munka és sok pénz, viszont ezek a mentőpontok már könnyebben megvalósíthatóak. Szükség van egy kocsibeállóra a mentőautó számára, illetve egy kiszolgáló helyiségre, ahol a bajtársak leülhetnek akkor, amikor nincs riasztás, tehát éppen nem kell vonulniuk. Ilyen pontokat ott célszerű kialakítani, ahol nem egész évben, illetve csak a nap bizonyos szakában van szükség a mentőkre. Minél közelebbről indul a mentő a sérülthöz, annál hamarabb fog kiérni, és ez bizony emberéleteket jelenthet – hangsúlyozta a sajtószóvivő.

Győrfi Pál

Győrfi Pál

A kánikula mindig hozza magával az egészségügyi kockázatokat, ez a mentők esetszámában is tükröződik. Amikor tartós a meleg, akkor elsősorban a szívbetegek, idős emberek, krónikus betegségekben szenvedők rosszullétei szaporodnak meg, de a fürdők területén, ahol tömegek töltik az idejüket, nyilván mindenféle esetek előfordulnak. Még a fiatal, egészséges emberek is elájulhatnak, ha sokáig állnak a napon. Megnő tehát a riasztások száma, erre az Országos Mentőszolgálat midnen évben felkészül, megerősíti például a Balaton környéki egységeit, és igyekeznek mindenhová a lehető leggyorsabban odaérni – mondta el Győrfi Pál.

Fotó: faktor.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL